TÖRTénELEM

Előszó

Sokan úgy vélik, hogy a jó művek születéséhez az írónak tehetségre és ihletettségre van szüksége. Szerintem a tehetségre föltétlenül, ezenkívül nyelvi adottságra, erkölcsi érzékenységre és nem utolsósorban bátorságra. Ezek az alkotói minőségek jellemzik Deák Ferenc szépírói munkásságát, és amíg egy társadalom, valamint annak a műélvező, műbefogadó közönsége könnyedén elfogadja a tehetségből és ihletettségből fakadó műveket, addig az olyan alkotások, amelyekben hangsúlyos szerepet kap a szociális, társadalmi és morális érzékenység, a szembenézés és a kritika bátorsága, a felelősség vállalásának és megosztásának szándéka, általában nem találnak koszorús fogadtatásra. Persze az ilyen műveknek is van értelmezésük, félreértelmezésük is, tudomásul vételük, azzal a szándékkal, hogy mielőbb el is feledkezzünk róluk. Kényesek ugyanis a témák, és kényes az ilyen témákat felvető alkotásokról beszélni is. Könnyebb a madárnyelven megszólaló, ihletett művekről beszélni, mint a szembenézés bátorságát vállaló alkotások érdemeit elismerni, az ugyanis állásfoglalásra késztet, és az arany középút hívei nem nyilvánítanak szívesen szélsőséges véleményt, hiszen a véleménynyilvánítás fölöslegességét, illetve veszélyességét sulykolta a rendszer állandóan a fejekbe. Deák Ferenc kobakja kemény bánáti anyagból készült, ezért írónk soha nem volt hajlandó beállni a bólogatók közé. Ő ugyanis morális cselekedetként is értelmezi az írói feladatot, és az ilyen meggyőződésű alkotó mélyebbre ás az élet felszínénél, és lehet, hogy olyasmire bukkan, amit mások továbbra is a felszín alatt szeretnének tudni. Nem csoda, hogy a rendszer azzal jutalmazta nyakasságát, hogy elküldte Afrikába nagykövetnek. Így lett a megtűrt íróból kirekesztett író, akit konokságáért talán a legnagyobb büntetéssel, az anyanyelvi közegből való kirekesztéssel büntetett a hatalom. Vissza