Herczeg Ferenc emlékezései I-II.

Előszó

- Állj, ki vagy?
- Jóbarát.
- Ember?
- Nem, költő.

Sardanapal király teljes rokonszenvemet bírja. Mikor búcsút mondott az életnek: máglyára rakta drágaságait, műkincseit és asszonyait, azután magával együtt elégette. Ez igen jó gondolat volt. Ha a Föld szállóvendége visszautazik ősei honába, akkor ne feledje itt a poggyászát. Abból csak rendetlenség lehet. A drágaságok holnap ugyis devalválódnak, a műkincsek pedig kiesnek a divatból és belekerülnek a ninivei palota vendégszobáiba. Ahol azután az átutazó ráakasztja a vadászkulacsát arra az Asztarte szoborra, amely előtt egy Sardanapal térdepelt.
De az asszonyok? Csakugyan tűzbe vessük őket? Föltétlenül! El kell belőlük hamvasztani mindent, ami egyedül Sardanapal királyé volt. Ami azonfelül megmarad, az elég lesz arra, hogy még ötven esztendeig ülhessenek a bridge-asztal mellett.
Ha én így érzek, akkor miért irok visszaemlékezéseket? Mert nem vagy Saradanapal! Ő ember volt, én költő vagyok. a költő pedig egy életen át szilánkokra tépi és szétszórja magát a szélben. Amíg egy papirrongy marad az írásaiból, addig az orra, a füle,a szeme tovább folytatja földi bolyongását. Hol tudná ő magát megint összeszedni?
Ez a könyv arra való, hogy némi rendet teremtsen megmaradó alkatrészeim közt. Mert az még sem óhajtanám, hogy egy epigon kimutassa a hüvelykujjamról, hogy az orrom volt. Vissza

Fülszöveg

Emlékezései-nek első része, A Várhegy (1933) gyermek és ifjúkorát, jogászi tanulmányainak és írói indulásának éveit beszéli el, kedélyesen, anekdotázva, humorral és öniróniával. A verseci sváb patikus fia a soknemzetiségű Bánság módosabb polgárságának világába születik bele, a kiegyezés utáni Magyarország ellentmondásos, de prosperáló korszakában. A német kultúrán nevelkedő gyerek fokozatosan válik magyarrá: Herczeg takargatás, öntömjénezés és minden önigazolási szándék nélkül adja elő ennek a folyamatnak lélektani és gyakorlati állomásait. S miközben életének eseményeiről - iskoláiról, bálokról, párbajokról - és fontos szereplőiről - családjáról, tanárairól, barátairól - eleven, színes képet rajzol, egyúttal valóságos enciklopédiáját adja a korabeli kisvárosi sváb, majd kisvárosi magyar, végül a fővárosi polgári, úri középosztályi életmódnak, szokásvilágnak, erkölcsöknek.
Emlékezései második része, 1890 és 1914 közötti pályafutását beszéli el. A gótikus ház (1939) - a cím utalás a Parlamentre - már inkább a közéleti Herczeg Ferencnek, a hírlapíró-, szerkesztő-, színházi embernek, a kormánypárti képviselőnek, Tisza István rendíthetetlen hívének életéből mutat - nagyobb elhallgatásokkal, mozaikosabb formában - részleteket. Mivel az író itt többet politizál, nyilvánvalóbban kiütközik gondolkodásának éles konzervatizmusa. Műve azonban önmagát minősíti: annyira nyíltan vállalja a "keresztény, a magyar úri középosztály" valamennyi téveszméjét, hibáját és elfogultságát, hogy forrásértékű munka a szélesebb olvasóközönség számára egy olyan korszakról, olyan elmerült rétegről és olyan szemléletmódról, melyről a mai nemzedékeknek egyre kevesebb információ áll rendelkezésükre. Vissza