Csangpo Láma a nomádok földjén

Előszó

Részlet a könyvből:
A MORMOTÁK HAZÁJÁBAN.
Viharos tél után végre ismét beköszöntött a nyár a mormoták hazájában. A lapos földhullámokkal tarkított völgykatlant övező gömbölyded hegyek koszorújában már csak a legmagasabb csúcsokat takarták vékony hórétegek, még mindig dacolva a nap sugaraival. Messze keleten, minden egyebet felülmúló magasságban, hatalmas, hófödte sziklák emelkedtek, melyeknek hómedencéiből kékesfényű gleccserek jégfolyama ereszkedett alá. Balról nagyobb nyílás tátongott a sziklák között. A nap egyenesen arrafelé vette útját, hogy így minél hosszabb ideig áraszthassa el aranyával a csöndes, kihalt vidéket.
Embernek sehol semmi nyoma. Az itt-ott kanyargó ösvényeket antilopok, vadszamarak vagy jakok taposták ki, amikor új legelőt kereső vándorlásaik alkalmával átvonultak a völgyön.
De voltak azért ennek a vidéknek állandó lakosai is. Földalatti üregeik bejáratánál itt is, ott is sötét, rozsdavörös mormoták ültek. Némelyek egyenes tartásban, rövid farkukkal a földre támaszkodva, mellső lábaikat lustán lelógatva, mások viszont táplálékot keresve a frissen kizsendült fűszálak és gyökerek között. Néhányan élénk, gyors mozdulatokkal futkostak ide-oda az egyenlőtlen talajon, de a legkisebb valódi, vagy képzelt veszedelem neszére hirtelen felfigyeltek, hátsó lábaikra ültek, eleven, fekete kis szemükkel körülkémlelték a vidéket, majd éleset füttyentettek és befúrták fejüket azokba a keskeny folyosókba, melyeket ők maguk, vagy talán még apáik vájtak a földben. Vissza