Színművek

Fülszöveg

Ebben a könyvben, válogatott munkáim hetedik köteteként, három színpadi játékom jelenik meg, nézősereg után olvasóra is számítva. Önámítás lenne ez a reménységem? Isten látja lelkemet! - papírszínházat nézve, az olvasólámpa fénykörében sokszor láttam jobb előadást némely eleven színpadi produkciónál. Mondom ezt, mivel savanyú a szőlő? Miért lenne savanyú?
A Vidám siratót tucatnyi színház adta elő, köztük a marosvásárhelyi közel százötven estén Harag György rendezésében.
Az Advent a Hargitán immár a háromszázadik előadása felé tart a budapesti Nemzeti Színházban.
S a harmadik? Minő szerencsém - mondatja velem az álszerénység -, hogy Az ugató madár fölemítésével a szerző torkán akad a dicsekvés. Mert ez a dráma bizony nem szaggatja a hámot a sikeres futásban. Hogy jövendőbeli sorsa miként alakul, azt én nem tudhatom, azokat a kritikusokat pedig, akik azt mondják, hogy tudják: nem bogarászom a maguk hitében. Jól tudom, hogy miként életünket, azonképpen művészi erőfeszítéseinket is örök törvény ítéli halálra avagy megmaradásra. Ember tervez, jövendő végez, nincs apelláta!
Nem kakaskodom hát a holnap előtt, de magam is esendő lévén annak sem látom bizonyított okát, hogy hamut kellene szórnom munkáim átélése és megírása közben megőszült fejemre.
Ezek szerint tehát mentséggel állok az olvasó elé, holott szerzőjétől elszakadott munkának önmagán kívül a Jóisten maga sem nyújthatt mentséget.
Így van ez. De mégis! Honnan a remény, hogy színpadi munkáim a színházi közönség után olvasóra is számíthatnak?Talán abból a személyes és közösségi reménytelenségből, amely ellen e három színjátékkal is megpróbálom fölvenni a mindenkire kötelező erkölcsi küzdelmet. Omló egek alatt is megmaradni! Erről szól a három erdélyi kísérlet is. Vissza