Dráma a tengerparton/Az ismeretlen műremek/Az istentagadó miséje

Előszó

Részlet az első műből:

"Majdnem minden fiatalember szereti rárakni jövőjére a mérőkörzőt; ha akaratereje megfelel a szög nagyságának, melyet kinyit, akkor övé a világ. De a szellemi tehetségek terén ez a jelenség minden férfinál csak egy bizonyos korban áll be, huszonkettőtől huszonnyolc éves koráig; ez a nagy gondolatok, az első teremtő ötletek kora, mert ez a határtalan kívánságok kora, az a kor, melyben nincsen se kétely, se kétség. Ki kételkedni tud, az gyönge és nincsen hatalma. Ezen évek után, melyek gyorsan tova szállnak, mint a magvetés ideje, jő a tett kora. Valamelyest két ifjúkor van, az ifjúkor, melyben hiszünk, és az ifjúkor, melyben cselekszünk. Kiket a természet kedvel, azoknál ez a kettő gyakran összeesik és az ilyenek azután, mint Cézár, Newton, Bonaparte, a legnagyobbak az emberek között.
Próbáltam megmérni, mennyi idő kell egy gondolatnak a kibontakozáshoz és kezemben körzővel, száz ölnyire a tenger fölött, melynek hullámai játszottak a martokkal, sziklán ülve, kutattam jövendőmet, melyet megtöltöttem élettel, mint ahogyan az építőmester terveiben megelevenít nagy földsávokat erdőségekkel és palotákkal. A tenger szép volt. Miután kiúsztam, most felöltözködtem; vártam Pulinet, védőangyalomat, ki a legfinomabb tengeri homokkal teli sziklateknőben fürdik, a legbájosabb fürdőkádban, melyet a természet alkotott vízi nimfának. Mi Croisic legvégső végén voltunk, ez egy csöpp kis félsziget a Bretagneban, távol a kikötőtől olyan helyen, melyet a fiskus annyira megközelíthetetlennek tart, hogy a határfelvigyázó ide majdnem sohasem jön. A légben úszni, miután a tengerben úsztunk!" Vissza