Ördögök, tündérek/Komor ló

Előszó

Részlet a könyvből:
Ördögök, tündérek:
A fenyőfák már vastag vattaruhájukat viselték, élesre köszörült pengéjű hideg szél vagdalkozott fönn a Kárpátokon. Egy napon tompa ütések zaja hallatszott alulról és a fiatal fenyőágak megremegtek. Tudták, hogy jön a veszedelem. Nagyhajú, vad tekintetű emberek közelednek baltákkal, fejszékkel, fűrészekkel és vagdossák az aranyos fiatalságukat élő ágakat, a legegészségesebb, legszebb formájú ifjú fákat. Reszketett, félt a sok fenyőfa, valamennyi szerette az életet, egyik sem akart meghalni. Különösen rémüldözött egy fiatal csemete, aki százados apja tövében növekedett és formára, színre legszebb volt az egész vidéken. Minden tűje külön reszketett, vak félelmében összecsapdosta ágait, apja erős derekát szorongatta, mint a kis gyerek átnyalábolja anyja nyakát, ha a dajka fürdeni akarja vinni. Kétségbeesetten zizegett, sírt, sikoltozott.
- Mentsen meg apám, én élni akarok, nem akarok meghalni, ne engedjen megölni, édes, drága apám.
És ez így tartott napokig. Az öreg fenyő gőgösen és némán állt helyén, a magasba és a messzeségbe nézett s csak éppen drótkötélnél erősebb gyökereivel markolta meg jobban a hegy húsát, mint mikor az erős ember ökölbe szorítja a kezét, mert büszke felháborodása nem talál méltó szót és méltó hangot.

Komor ló:

Hajnalodik.
A Hortobágy harmincezerholdas háta végig vonaglik. Halk ropogások, mintha a ló ásít s roppan a csont a pofájában. Puha párák szakadnak fel s foszladozva szállnak szanaszét.
A ménes fölemeli a fejét a földről s a halványuló csillagok felé nyerít.
A bojtárok már mind kidőltek s mint sárgombolyagok dőltek el, ki itt, ki ott, elhullottak a lovak után és cifraszűrjükbe pakolózva hortyognak édesen. Egész éjjel legeltettek, nem vették észre a hajnalt.
Egy emberi alak áll rendületlenül. Egy vén ember, az aggság szakadékán: a legöregebb számadó csikós: Erszény András.
A Komor Ló.
Így híjják a pusztákon. Hosszú, egyenes bot van a két tenyere alatt, arra támaszkodik s nyakába vetve dús karikása, körülkanyarítva vállán, dísz... Vissza