Az áldott nyomában 1935. január

Előszó

Részlet a műből:

"Szt. Vilmos, Dijon-i apát halála. - Háborús zavarok közt született Vilmos 962-ben a Novara mellett levő San Qiulio várában. Atyja, a svábtörzsből származó Volpiano Róbert oly bátran védte ezt a várat Nagy Ottó császár ellen, hogy az erődítés eleste után maga a császár akart a vitéz lovag fiának keresztapja lenni. Mikor Vilmos hét esztendős lett, szülei Istennek szentelték őt a Lucedioban levő Szt. Mihály kolostorban. Itt azután jó kiképzésben részesült. Tanulmányai befejezése után gyorsan emelkedett előbbre. Ez természetesen irígységet keltett testvéreiben. Ehhez járult még a Vercelle-i püspök neheztelése is, mert Vilmos nem akarta neki a pappászentelésért a simoniás hűbér-esküt letenni. Ily módon nem maradhatott tovább Lucedioban. Ehelyett Clunyben talált otthonra, ahová 1987-ben Szt. Majolus apátot kísérte el. Három évvel később éppen ritka értelme és erényei miatt először a Saint-Sernin kolostor vezetését bízták rá, majd meghívták Dijonba a Szt. Benignus kolostor apátjának.
Ezzel kezdődik Szt. Vimosnak a reformátori pályája. Először a saját apátságát virágoztatta fel. Díszeül hatalmas bazilikát építtetett, az építészet egy remekművét; 1002-ben szentelték fel a legnagyobb fénnyel. De még nagyobb gondja volt arra, hogy családjának lelki épülete egész Franciaország számára világító példa legyen. El is hívták őt mindenhová, ahol a fegyelmet és a rendet kellett visszaállítani. Több, mint 40 kolostort vezetett vissza a szent buzgalomhoz. És új helyeket is alapított az istentisztelet számára, mint 1004-ben szülőföldjén a Freuttuarja apátságot. Belső berendezkedésben mindig a clunyi példát követte. Kezdetben kissé élesebben fogott a munkához; el is nevezték «supra regulam» a «regula-fölötti» melléknévvel. Itáliába tett zarándokútja alkalmával beteg lett, ekkor álmában megrovásban részesült. Mindenesetre ettől kezdve egyéniségének megnyerő vonásai is érvényesültek. És éppen ez a szeretetreméltósága a vele társult rendíthetetlen bátorsággal, mellyel még a pápával és a királyokkal is szembe szállt, messzeható befolyást szeretek neki. A krónikás túlzás nélkül mondhatta róla, hogy «királyok nevezték őt atyjuknak, püspökök tanítójuknak, apátok regulájuknak». Vissza