Isten szegénykéje

Előszó

Hogy Ferenc mondásaiból, tetteiből sokat mellőztem, másokat átalakítottam, s munkámat kiegészítettem olyanokkal, melyek nem történtek meg, de megtörténhettek volna, - mindez nem tudatlanság, fennhéjázás vagy tiszteletlenség következménye, hanem abból a kényszerítő szándékból fakadt, hogy egymásba illesszem a Szent életét és mítoszát, oly mértékben összhangba hozva ezt az életet annak lényegével, amennyire csak lehetséges.
A művészetnek joga van ehhez, sőt nemcsak joga de kötelessége is, hogy mindent alárendeljen a lényegnek.
Miközben írtam e legendát -, mely igazabb, mint maga az igazság - szeretet, tisztelet és csodálat árasztott el Ferenc, a hős és nagy mártír iránt. Gyakorta kövér könnycseppek maszatolták el a kéziratot, és egy kéz lebegett előttem a levegőben; kéz, melynek sebe örökké megújul: úgy látszik valaki szeggel ütötte át, úgy látszik, át- meg átszegezi szüntelenül, az idők végezetéig.
Mindenütt körülem, miközben írtam, éreztem a Szent láthatatlan jelenlétét; mert számomra Szent Ferenc a kötelességét teljesítő ember példája, az emberé, akinek szakadatlan és páratlanul kegyetlen küzdelemmel sikerül teljesítenie legfelsőbb kötelességét; valamint, ami magasabbrendű még az erkölcsnél, az igazságnál s a szépségnél is: azt a kötelességünket, hogy átlényegítsük az Isten által reánk bízott anyagot, s átváltoztassuk lélekké.

Nikosz Kazantzakisz Vissza