Más kézben a fegyver

Előszó

Részlet a könyvből:

Kozmáék háza még füstölög.
De nem is a ház. Csak ami megmaradt belőle: egy halom földrerogyott omladék.
Paticsfala volt, könnyen széjjelütötte a bomba.
Az omladék tetején szilánkká forgácsolt gerenda, töredezett szarufa, mohos zsindely parázslik. Szemerkél rája az eső. Apró, hideg, szúrkáló cseppek permeteznek alá az ólomszínű égből: de nem oltják a tüzet, csak hulldogálnak csendesen s elvegyülnek a szálló pernyével.
A függöny mögül nézem a romot. Emberi hajlék volt. Otthon. Nincs két órája... Meleg volt benne: ismerős szag és öreg bútorok halk recsegése: tarka terítő a konyhaasztalon, egy sor birsalma a szekrény tetején ... Mivé tud lenni egyetlen dördülésre?
Sehol egy lélek, se benne, se körülötte. Minek is. Nincs már ott keresnivalója senkinek.
A két öreget az imént vitték el stráfkocsin. Más alkalmatosság nem találtatott. Halottaskocsi nincsen, összetörte egy odacsapódott akna, a sírásó azóta a festékszagú törmelékkel fűt. Podolák fuvaros is csak nagy nógatásra fogott be a stráfkocsijába. De nem csoda. Egyik lovára a múlt héten ráfogták a németek, hogy hadifontosságú állat. S elvitték. (Még utóbb az húzza ki őket a bajból.) Foglalóul adtak rá egy kiadós nagy pofont a Podoláknak, mert lármázott. No hiszen. Elviszik a lovát, s ne is lármázzon? Hanem azóta félti a megmaradt másikat, nem akarózik neki befogni ebben az eszeveszett időben... Vissza