Útmutatás a madárvonulás megfigyelésére és a madarak gyűrűzésére

Előszó

A világháború folyamán és az összeomlás után a nagyszerűen kiépített magyar megfigyelő-hálózat egy időre erősen megfogyatkozott, lassanként azonban újból megerősödött és az utóbbi években mindinkább többen és többen érdeklődnek a megfigyelések és gyűrűzések iránt, oly mértékben, hogy szükségesnek mutatkozott egy tájékoztató útmutatás szerkesztése, melyét a M. Kir. Madártani Intézet megbízásából kifolyólag alábbiakban állítottam össze.
A madárvonulás rendkívül érdekes természeti jelenségének kutatásával a madártudósok már régóta foglalkoznak. A költöző madarak tavaszi érkezését és őszi távozását már évszázadok óta jegyezgették. Hazánkban szintén régóta foglalkoztak vonulási megfigyelésekkel, de világhírű tudósunk: Herman Ottó, az Ornithológiai Központ, illetve a mai Madártani Intézet megalapítója volt az első, ki a megfigyelők országos hálózatát megszervezve: a beérkező adatokat az intézet "Aquila" című folyóiratában 1894-től kezdve évről-évre kritikailag feldolgozva adta közre. A földolgozások javarészét Schenk Jakab kísérletügyi igazgató végezte, aki egyrészt megszerkesztette az első megfigyelési és gyűrűzési útmutatásokat és jelentékenyen kibővítette a hálózatot, másrészt a földolgozási módszereket tökéletesítette és a vonulási típusokat megállapítva: több madárfaj vonulását térképileg is szemléltette.
A megfigyelők országos hálózatába 1897-től 1916-ig bekapcsolódtak a M. Kir. Erdőhatóságok is, és ez az úgynevezett „erdészeti hálózat" a füsti fecske és fehér gólya mellett főleg a kakuk, erdei szalonka és fehér barázdabillegető-re nézve szolgált jelentős tömegű adatokkal.
A megfigyeléseket illetőleg a kérdés az, hogy mit és hogyan kell megfigyelni? Vissza