Egy nagy magyar fotográfus: Müller Miklós

Előszó

A huszadik századi magyar kultúra megszakítottságok sorozata. Amíg harmonikusabb fejlődésű, szerencsésebb országokban az egymás után fellépő, egymást követő nemzedékek eredményei egymásra épülnek, egymást erősítik, és a sor végén "állók" életük során valamennyi korábbi nemzedék eredményeire építhetnek, a már elértről indulhatnak, - addig nálunk a minduntalan "újrakezdések" váltak jellemzőkké. Nem valaminő nemzetkarakterbeli torzulásból, természetesen. Történelmünk menete alakult úgy, hogy a fejlődés minduntalan válságokba futott, s e válságok föloldása - gyakorta csak szimpla elfedése, elodázása - gyökeresen váltásokkal járt, törekvések, művek, alkotók váltak így - olykor egyik napról a másikra - "korszerűtlenné", s estek ki az élő kultúra áramából. 1919 után, 1938 és 44 közt, 1949-ben kultúránk szerkezete is megváltozott, ami addig értéknek számított - s többnyire immár történelmi távlatból is annak látszik - hirtelen sokszor értéktelennek, sőt nemritkán károsnak-bűnösnek minősült. Alkotók, művek, szellemi tendenciák szorultak ki így a művelődés eleven életéből, s jutottak - legalább egy időre - az elfelejtettség sorsára. Az ilyen periódusokra következő, újra jelentős eredményeket termő szakaszok ugyan mindig megkísérlik az elfelejtett értékek föltámasztását, a kultúra folyamatába való újrabeiktatását, de ez a munka nem ellensúlyozhatja sohasem az értékek folyamatos jelenlétének hiányát, nem adhatja meg egy optimálisabb fejlődés, egy szervesebb kultúra esélyeit. Vissza