"Ott kinn a dombon csönd honol"

Előszó

Amint e fotóalbum címe sejtetni engedi, a kiadvány egy félreeső, a világ zajától nem zavart helyet kíván bemutatni. Jelen esetben éppen az ember végső nyughelyét, a kisvárdai zsidótemetőt, a test fölé emelt emlékműveket, sírköveket. Ahogy a kiadvány címe mondja: „Ott kinn a dombon csönd honol", de csönd van az egykori zsinagógában, az imaházban, és a többi, még álló, egykor zsidó tulajdonban volt épületben is. A csend lehet a nyugalom, a béke jele, de a pusztulás, a pusztítás utáni állapoté is. A jelen csendje ez utóbbié. Ha azonban a múltba tekintünk, akkor virágzó hitéletet látunk, tevékeny zsidó kereskedőket, iparosokat, értelmiségi foglalkozásúakat, kiváló zsidó személyeket, akik évszázadokon át gazdagították Kisvárda és az ország gazdaságát, kultúráját és társadalmát. Az izraeliták megjelenése az 1700-as évek közepére tehető, ekkor közülük mintegy félszázan laktak a mezővárosban. 1784-ben, az első magyarországi népszámláláskor 118 főt találtak itt, akik a lakosság 11.4 %-át alkották. Az 1848-ban összeírt 725 fő a népesség 23 %-át tette ki, 1890-ben a 2091 izraelita lakos már a település lélekszámának 32,4 %-át jelentette. A létszám a további évtizedekben is nőtt, de a zsidóságnak a helyi társadalomban elfoglalt aránya 1930-ra visszaállt 25 %-ra, s azon is maradt 1941-ig. Ekkor 3770 főt regisztráltak. Az egykori kisvárdai zsidó közösség megszűnése is 1944 tavaszán kezdődött, amikor a lakosság negyedét kitevő polgárokat gettóba zárták, majd mintegy másfél hónap múlva útnak indították a megsemmisítő táborok felé. 1946-ban már csak 804 zsidó élt Kisvárdán, 1949-ben 446 fő, a lakosság 3,4%-a. 1955-ben 355 egyén, 1977-ben 160 személy mondta magát izraelitának. A 2001-es népszámláláskor már csak 11 fő nyilatkozott ilyen értelemben. Vissza