Japán ország

Előszó

Egy hamvas arcú, ferde, de csillogó szemű fiatal leány, aki mosolyogva kér, hogy letörjed: így élt képzeletünkben Japán. A szíves, de felületes európai olvasó képzelete az utóbbi időben még egy kevéssé kiszínesedett: az illető leányka puha, barna haját bele foglalta fehér, vagy sárga kiku keretbe; nagy és illatos krisantemumok közül mosolygott ki a szűzies vagy bájosan romlott lény. És angol dalokat énekelt, kissé fáradt, de érzéki és meleg hangon. Mondanom sem kell, hogy ez európai közképzelet a színpadról szítta tele magát, onnan táplálkozott és a tiszteletreméltó és ismert európai nagy gésákon keresztül jutott el a kelet-ázsiai titokzatos kis gésákig. Ezeken kívül japán tudásunk érdekében erősen működött egy igen színes és - úgy mondják - magát is színező iró-gésa, a nevezetes Pierre Loti, tengerésztiszt a francia hadseregben és akadémikus. Írója a Madame Chrisantemnak és elterjesztője annak a hitnek, hogy a felkelő nap birodalma csupa virágágyra való lenyugvás, cseresznyeszüret, ártatlan leányok leszüretelése, fürdés a szabadban, a holdfényben, a rózsaszínre festett cukorszirupban. a bosszantóan ügyes és katonatiszt módjára szentimentális könyv óriási mértékben terjedt el és Japánnak nem ártott. Fölkeltette a könnyelmű rokonszenvet és a romantismusra hajlandó lelkekben a vágyat: ha csak oly tréfával lehetne élni, mint Jedoban és Nagasakiben, Biwa-fa és kakifa gyümölcsén táplálkozva, egy feleséggel,a kit épp csak a mézeshetekre vesz el az ember. Ismertem öregebb gentelmanokat, akik tisztán ezért utaztak Nipponba és hazajöttek: elromlott gyomorral és a hat hetes feleség arcképével, amely alá angol verset, Byron-idézetet írt a búcsúzó kedves... Vissza