Titkok könyve

Fülszöveg

Festő és grafikus vagyok, nem író. De már sok év óta jegyzem egy füzetben gondolataimat, melyek grafikáim rajzolása közben születtek meg bennem.
Ma az évek távlatába visszalapozva, csokorba szedve, egésszé összeállítva döbbenek rá: gondolataim nem mások mint esendő válasz a titokra, a nagy "Titokra", mely mindannyiunkat foglalkoztat mióta ember él a földön.
Annak félénk bevallásával, hogy a tudatunkon kívüli világ tárgyi felismerésének bizonyságát csak a halál teszi valósággá, és a materiális test-lélek-szellem összetettsége csak együttesen képes maradandó szubsztanciális egységet alkotni.
Igaz ugyan, hogy minden teremtett megismerés az érzéki tapasztalásból indul ki, de nem csupán a test, vagy a lélek érzékeli a tárgyakat, a jelenségeket, hanem az egész ember; a test és a lélek együtt! De a lényeg változatlan; az ember, a gondolkozó, érző ember lelkével mindig ugyan marad.
Most úgy érzem magam, mint egy bűnös, aki a festészet berkeiből, kiruccan egy másik világba, az írás végtelen, óriási világába. Ez a kiszökés oly annyira szenvedélyemmé vált, mint a tiltott gyümölcs, amit ha megkaparint az ember, beleharaphat, és az ízét érzi, akkor olyan, mintha megkapta volna az egész univerzumot.
Nemhiába a tiltott alma szimbóluma Éva anyánkkal. Én is beleharaptam az írás fájának gyümölcsébe és elindultam egy más irány felé, aminek vége az úr lábainál végződik. Vissza