Visszaemlékezés a világháború éveire

Fülszöveg

Milenko Palic újvidéki történész 1921-ben, Bácsföldváron született, tíz éves korától Újvidéken lakott, nem volt még húsz éves, amikor megtörtént a Délvidék visszacsatolása. Átélte a magyarok bevonulását, az újvidéki razziát, majd fegyvertelen nemzetiségi munkaszolgálatosként besorozták a Magyar Királyi Honvédségbe. Magyarországon több állomáshelyen fordult meg, végül szovjet hadifogságba kerülve a foksányi átmeneti táborban töltött fél évet, innen 1945 júliusában került haza. Tragikus és szép élményeivel együtt fiatalságának időszakát jelentették ezek az évek, és a szerző majd fél évszázaddal később is úgy érezte, hogy emlékeit meg kell osztania másokkal. 1989-ben írta meg visszaemlékezését. Minden visszaemlékezés szubjektív. Elfogult Milenko Palic munkája is, de ez a memoárok legfőbb sajátossága. Élményszerűségükkel, személyességükkel járulnak hozzá a teljesebb korkép kialakításához. Palic nem irányítója, csupán átélője volt a történteknek. Kortárs, aki a délvidéki szerb kisebbség tagjaként érzékelte a változásokat, viselte a politikai lépések hétköznapi következményeit, de nem állt módjában befolyásolni azokat. A szerző nehéz helyzetben volt, mert nem csak memoáríró, hanem történész is, aki a 20. századi történelem kutatója. Visszaemlékezésében azonban nem a szakszerűség, hanem az élményszerűség a meghatározó. Az író nem csempészi bele mondanivalójába későbbi ismereteit, néhány esetben utal csak arra, ami a háború után történt. Az események többségét sikerült úgy megörökítenie, ahogy azokat egy fiatalember láthatta. Azt tudhatjuk meg visszaemlékezéséből, hogy ő mit érzékelt a vele és körülötte történt dolgokból. A leírt élmények valóságosak, élnek, hangulatuk megőrződött az évtizedek folyamán, és a szerző képes rá, hogy ezt visszaadja olvasóinak. Milenko Palic részletesen ír memoárjában a visszacsatolás utáni helyzetről, az ellátásról, az egyes nemzetiségek életéről és lehetőségeiről. A kialakult helyzetről a szerb kisebbség érzéseiről és hangulatáról pontos képet kapunk A szerző visszaemlékezésének legmegrendítőbb része az újvidéki razzia tragikus három napjának története. Jogos indulatai nem csapnak át gyűlölködésbe. pedig ír a hullákkal megrakott teherautók látványáról és a bűnösök elítéléséről. De azt is megörökíti, hogy életét feltehetően egy nagybecskereki származású, szerbül beszélő magyar katonai járőrparancsnoknak köszönheti. Palic fiatalságával magyarázza, hogy ezekben az években a rendkívüli, veszedelmes körülmények ellenére mindig megvolt benne a törekvés, hogy alkalmazkodjék a kialakult helyzethez, igyekezzék kihasználni a lehetőségeket: „...az ember, ha teheti, megpróbál ember módjára élni" - írja. Palic munkaszolgálata idején különösen Hódmezővásárhelyen és Técsőn érezte jól magát, számos olyan epizódot örökített meg, amelyek a magyarokkal való, előítéletektől mentes, jó kapcsolatot bizonyítják. Magyarországi tartózkodására az vet igazán árnyékot, hogy társaival tanúi voltak a técsői zsidóság deportálásának, megrendítették és fölháborították a történtek, többször visszatér ehhez a témához. Bizonyára az attól való félelem motiválta ebben, hogy ők is hasonló sorsra juthatnak. Szovjet fogságba kerülve nagy csalódás érte őt és társait, mert fegyvertelen munkaszolgálatosként és szerbként más elbírálásra számítottak, de hadifogolyként kezelték őket. Milenko Palic memoárja azért egyedülálló, mert a szerző a szerb kisebbség tagjaként írta meg emlékeit, tapasztalatait és véleményét a történtekről. A bácskai magyar és a szerb nép a tárgyalt korszakban egyaránt élt kisebbségben és a hatalom birtokában, mindkettő nevében követtek el bűnöket, és mindkettő átélte a hatalom elvesztését. Ezeket a traumákat ki kell beszélni és írni, hogy beépüljenek a múlt képébe - hogy múlttá váljanak. Ilyen a zsablyai és újvidéki mészárlás története és ilyen az 1944-45 fordulóján lezajlott, több tízezer áldozattal járó vajdasági magyarellenes megtorlás is. Mindannyiunk számára fontos, hogy történelmünk részeként ismerjük az eseményeket, melyeknek megértését, feldolgozását megkönnyítik a túlélők, kortársak emlékei. Talán az is segít ebben, hogy a kötet az emlékiratot és a bevezető tanulmányt nemcsak magyarul, hanem a memoár eredeti nyelvén, szerbül is tartalmazza. Vissza