A természet az ember igájában

Előszó

Már az ősember hamar észrevette, hogy igyekeznie kell értelmesen felhasználni a természet erőit a maga céljaira, ha életét biztosítani akarja. A természet csodálatosan sok mindent teremtett meg, amit az értelmes ember fel tud használni, de még a közvetlen élelmet sem adja egészen készen. Van elég vad és hal, de meg kell fogni, esetleg küzdeni kell velük, meg lehet sütni jóízűvé a húst, de tüzet kell csinálni hozzá, van barlang is, ahová behúzódhat az ember az idő viszontagságai elől, de esetleg onnan is ki kell kergetni a medvét, vagy pedig kőből-fából magának kell csinálnia házat s azt megvédenie a medve ellen, vagy esetleg embertársai ellen.
Mégis sok évezred kellett hozzá, hogy az ember tervszerűen kezdjen hozzá a természet erőinek kihasználásához, s azután is rengeteget tévedett ebben a munkában. A sok tévedésnek az volt elsősorban az oka, hogy nem talált rá a helyes útra, habár az tulajdonképen magától adódott volna. Hiszen egészen nyilvánvaló, hogy ha fel akarjuk használni a természetben tapasztalt erőket a magunk különleges céljaira, mindenekelőtt meg kellene ismerni őket. Csak ha megismertük őket, kiderítettük tulajdonságaikat, megállapítottuk a torvényszerűségeket működésükben, lehet szó arról, hogy tervszerűen felhasználhassuk a lehetőségeket. A régi ember nem így kezdte, hanem mindjárt azzal próbálkozott, hogy egyes esetekben, apró dolgokban, pillanatnyi szükségleteiben valamit mégis csináljon a természetben készen kapott lehetőségekkel. Apránként azt is kitalálta, hogy szerszámokat készítsen a kövekből, aztán az éles kövekkel fát tudjon faragni, de ez még messze volt attól, hogy az eszével legyen úrrá a természet fölött. Sőt, mikor komolyabban is kezdte használni az eszét, szinte még rosszabb lett, mert rosszul használta. Vissza