Örömhir

Előszó

Részlet:

Irtóztató egy fergeteg űz-ragad magával. Az emberiség csordultig tetézett bűnei rázúdulnak és szörnyű itéletet tartanak felette. De minden földi inségnél, fájdalomnál, nyomornál, kinszenvedésnél, ami óriási mértékben sujtott le az emberiségre, nagyobb az a lelki szorultság, mellyel a háború sok ember lelkét gyötri, egy lelki szorultság, mely még ismeretlen valami volt minden korábbi nemzedék előtt. Kétségbeeséssel mozdul meg mind több és több lélekben az, ami az ősi kereszténységben kezdett úgy felragyogni, mint soha azelőtt, az isteni szeretet, az ige: "Szeressétek ellenségeiteket; áldjátok azokat, akik titeket átkoznak; jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek; és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak, és kergetnek titeket; hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, ki az ő napját feltámasztja mind a gonoszokra, mind a jókra." Egy kiáltás kel szárnyra a mélyből: "Mitevők legyünk, hogyan teljesitsük azt, ami kötelességünk: a hazánkért való küzdést? Hogyan vigyük véghez azt, ami annyi más embertársunkat a legnagyobb hősiesség miáltalunk is megcsodált tettére, az igazán nagy önfeláldozásra lelkesit, azt, amit ők az isteni szolgálat, Isten jelenlétének érzésétől áthatva tesznek?" Két korszak fordulópontjánál vagyunk, s ennek legnyomósabb, csalhatatlan jele az a meghasonlás, mely oly sok lelket marcangol. Vissza