Két nő

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

Két nő élt egy nagy, de uj palotában, egyedül, férfi nélkül. Mindketten szőkék voltak, mint az őszi, bágyadt nap. Az anya volt a szebb, mint ahogy illik, de azért a leányt is rendkívülinek mondották, mert szépségében nem volt semmi hiba, vagy hiányosság.
Az előkelő palotában, melyben hangversenyterem, billiárdszoba, sőt egy valóságos kis színház is foglaltatott: nem terjengett a palotáknak ama kedvelt, régi jó illata. Ellenben mind a harminc szobában és a folyosókon is érezhető volt az a pézsmaszaggal elegy különös, majdnem gyászos illat, amely csak azokon a helyeken lakik, ahol gyorsan és nagyon fölgazdagodott emberek laknak. Azokat az egygondolatú lényeket értem, akiknek minden világi élvezet semmis, a vagyongyűjtés állati ösztönén és annak mámorán kívül. Három ilyen férfi élt eddig a palotában, a napszínű, magas és még mindig friss nő törvényes és hites férjei. Mindhárman igen sajnálták itthagyni a mindjobban felgyülemlő gazdaságot és a rendkívüli nőt, de hiába kapaszkodtak egyikbe is, másikba is. Sorvadt karjuk meglehetős gyors egymásutánban, mint a szikkadt sár, aláhullott a porhanyós földbe és a nő karcsuk, ám erős dereka ölelő nélkül maradt. Komoly részvéttel kisérte őket csinos barokksirjukig és emléküket sohase tévesztette össze. Legkedvesebb volt neki mindhármuk között mégis az első, ez tette le a nagy vagyon alapját és ez tette anyává, ettől maradt egyetlen leánya, párja, társasága, gyámja és - ellensége. Ellensége azért, mert amikorra felnőtt, tizennyolc éves lett: nyiltan kimondta, hogy nem tűri tovább anyja egyéni életét, őszintébben így szólt hozzá:
- Kérlek, anya, ne tégy engem nevetségessé, ne menj most már férjhez! Vissza