Cilantro/Amíg az amygdalát ki nem vágják...

Fülszöveg

Egyszer érdemes lenne felmérést készíteni melyik pszichológus miért választotta ezt a pályát! Néhányuk minden bizonnyal, mert nem érezte magát jól a bőrében és változtatni akart ezen, ami tiszteletreméltó. A technikai felkészültség azonban nem automatikusan az önmegismeréshez vezető ösvény. Tudással felvértezve sem sikerült kikerülniük a tévedhetetlenség bénító reflektorfényéből. Nem sikerült lebontaniuk személyiségük fejlesztésének börtönfalait, azt a kőkemény önvédelmet, amit valamilyen módon az élet, a rájuk kényszerített korlátok, durva retorziók, vélt vagy valós megaláztatások alakítottak ki bennük. Megelégedtek azzal, hogy másokon tudnak (vagy kevésbé) segíteni, ami hasznos létük érzésének fontos eleme.
Más pszichológusok talán valódi érdeklődésből, divatból vagy jó kereset reményében döntöttek e szakma mellett. A többi között segítenek az embereknek lelki gúzsaik kibogozásában. Különböző technikákat tanultak meg ehhez, amivel perszél nem utalódik ki automatikusan az emberekhez való jó érzék. És végképp nem jelenti azt, hogy veszik maguknak a fáradságot önmaguk megismerésére.
A legdurvább változat, amikor tudásukat mások manipulálására használják saját érdekeiknek m felelően.


Kérdeztessék meg a másik fél is. Gyerekek, nektek mi a véleményetek erről? Semmi gond nincs azzal, hogy fele annyi időt (sem) éltetek, mint mi. Érzelmeitek ugyanúgy vannak, mint minden amygdalával bíró embernek. Majd elfelejtettem mondani: az amygdala az agy érzelmeinkért felelős központja. E részünk fogja fel a minket ért hatásokat és még a tudatosba kerülés előtt reagálunk érzelmileg azokra. Bizonyára ti is tapasztaltátok már, hogy az esetek többségében ránézésre, megszólalás előtt eldöntjük, hogy valaki szimpatikus, tetszik vagy sem, tartani kell tőle, elkerülni őt, vagy lehetünk nyitottak, barátságosak, netán őszinték. Érezzük mások érzelmeit, őszinteségét, hazugságát, csak különböző okok miatt hajlunk arra, hogy megérzéseinket tudatosunkkal felülbíráljuk. Talán, mert vélt vagy valós érdekeink, tudatos, vagy fel nem ismert félelmeink így kívánják. De valós érzelmeinket elnyomva, azok ellenére cselekedve nyugtalanul vergődünk, nem érezzük magunkat jól a saját bőrünkben. Lehet, hogy sok elvárásnak megfelelünk, de nem vagyunk boldogok.
Mitől vagyunk boldogok? A hazugságtól biztos nem. Mire vágyunk? Talán minden ember vágyik elfogadva lenni. Olyannak, amilyen. Vissza