Gombóc és a varázsdoboz

Fülszöveg

... Eltelt néhány nap. A gazda kissé felengedett, de szíves jósága nem tért vissza. Este, mikor mindenki pihenni tért, Gombóc ismerős neszre lett figyelmes. Hangtalanul a szalmakazalhoz futott, jó nagyot kerülve. Egy-kettőre megtalálta az elrejtett dobozt, megnyomta a piros gombot, és lélegzetét visszafojtva figyelt. Jól számított. A farkas közeledett. A kisbárányok előtt állt meg, szimatolt, orrát előrenyújtotta.
- Szépséges bari lányka - suttogta a legszélsőnek - a közeledbe jöttem, hogy megcsodáljalak! Ilyen ragyogó bundácskát a fényesarcú Hold sem látott soha! És ilyen szép szemeket sem! Hogy hívnak?
A kisbárány nem válaszolt.
- Tudom félsz tőlem, mert irigyeim rosszat beszélnek rólam, pedig a légynek sem ártok. A farkas csak a mesékben gonosz. Én a javadat akarom. Az ósdi karámnál szebb otthon kellene néked, ahol szolgálók várják parancsaidat!
- Nem az én részemre találták ki az olyasmit - felelt a bárányka.
- Csak rajtad múlik! Nálam királynőként élhetnél! Ha szeretnéd a különb életet, holnap éjjel, ha már alszanak a többiek, szökj ki a résen! Pazar váramba viszlek, fényes életed lesz, meglátod!
- Jó, jó, de most már menj el, mert megláthatnak!
- Csak a nevedet áruld el bájos leányka!
- Bari Juli vagyok, és te?
- Az én nevem Eszes! Így hívnak engem - s öntelten düllesztette ki a mellét. - Viszontlátásra, holnap éjjel!
És eltűnt az erdőben... Vissza