Német grafika

Előszó

Az 1910-1930 között működött jelentős német művészek 170 alkotásának válogatása a kiállítás látogatójának bepillantást nyújt e korszak sokszorosított grafikai alkotótevékenységébe. A figyelem középpontjában az expresszionisták művészi munkássága áll. Berlin a huszas években a németországi expresszionista mozgalom egyik centruma volt. Bár a fasiszták 1938-ban a szégyenletes "Entartete Kunst" akcióban az expresszionisták sok alkotását elkobozták, a berlini Metszetgyűjtemény ma az expresszionista és a vele rokon grafika nagyszabású együttesével rendelkezik ismét. Azon fáradoztunk, hogy ebből az értékes készletből a legjobb és legjellegzetesebb lapokat válogassuk ki.
Magától értetődő, hogy az oly kiemelkedő művészegyéniségek, mint George Grosz, Käthe Kollwitz, Otto Dix, Ernst Barlach, Oskar Kokoschka, Max Beckmann, Magnus Zeller és Hans Grundig - hogy csak néhányat említsünk - nagyszerű alkotói teljesítményeit méltó módon értékeljük. A kiállított művek osszehasonlító vizsgálatakor világossá válik, hogy különböző szinten milyen sokrétűen ment végbe a művészek találkozása az expresszionista törekvésekkel. Az is kiviláglik azonban, hogy az expresszionisták hangsúlyozottan szubjektív magatartása végül zsákutcába vezetett, míg más művészek kapcsolatot találtak a harcoló munkásosztállyal és ezzel megindították a proletár-forradalmi művészettől a szocialistához vezető fejlődést. Ebben az összefüggésben fontos itt még egyszer felidézni, hogy a XX. század elején Németországban hatalmas konkurenciaharc folyt a nagyipar monopolizálásáért és ez növekvő mértékben vezetett a proletariátus kizsákmányolásához és elnyomorodásához. Az éleződő osztályharc ugyanakkor mind szilárdabban tömörítette a proletariátust. Az 1914-1918-as imperialista világháborúban a német nép keserű tapasztalatokat szerzett és értelmetlen áldozatokat hozott. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom példájára 1918. novemberében lángra lobbant forradalom nagy reményeket ébresztett Németország-szerte egy jobb jövő iránt. Nem sokkal azonban a Németországi Kommunista Párt megalapítása után két vezetőjét, Rosa Luxemburgot és Karl Liebknechtet az ellenforradalmárok gyalázatos módon meggyilkolták. A jobboldali szociáldemokraták egyre nyilvánvalóbb árulása a német munkásosztállyal szemben oda vezetett, hogy a Weimari Köztársaság idején a monopoltőke és a militarizmus erői ismét megerősödtek és az infláció, az éhezés és a munkanélküliség talaján a fasizmus kibontakozhatott Németországban. Vissza