Fejezetek a társadalomfilozófiai gondolkodás történetéből

Előszó

Mivel Isten olyan lénynek teremtette az embert, hogy az embernek - Isten saját megítélése szerint - nem jó egyedül lennie, ezért a szükség, a célszerűség és a természetes hajlandóság erejével arra indította, hogy társaságban éljen, továbbá értelemmel és nyelvvel is ellátta, hogy folytassa és élvezze a társ2is életet. Az első társulás a férfié és feleségéé volt, amely azután a szülők és gyermekek társulásához vezetett, s ehhez tevődött azután hozzá az úr és a szolga társulása; és bár mindezek együtt is fennállhattak, és rendszerint együtt is álltak fenn, és csupán egy családot alkottak, amelyben a család urának vagy úrnőjének volt valamilyen, a családra jellemző hatalma, mindazáltal ezek közül egyik sem, vagy mindnyájan együtt sem tettek ki politikai társadalmat, amint látni fogjuk, ha majd szemügyre vesszük, hogy mennyire különbözők mindegyikük céljai, kötelékei és határai.
A házastársi társulást a férfi és a nő önkéntes szerződése hozza létre; s jóllehet ez elsősorban abból az egyesületből és az egymás testére való jogból áll, amely fő céljához, a nemzéshez szükséges, mégis együtt jár vele bizonyos kölcsönös támogatás, segítség és érdekközösség is, amely nemcsak ahhoz kell, hogy gondoskodásuk és szeretetük egyesüljön, hanem szüksége van rá közös utódaiknak is, akiknek joguk van arra, hogy táplálják és eltartsák őket, amíg maguk nem tudnak gondoskodni magukról. Vissza