Sárga rózsa/A kráó

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

Sárga rózsa:
"Még akkoriban nem szelte keresztül a Hortobágyot a vasut; még nem is volt az Alföldön semmiféle vasut. - A Hortobágy viza sem volt lecsapolva: a két kerekü malom vigan kelepelt a kis folyamon, a nádasban jó dolga volt a vidrának.
A legelső hajnalhasadtánál egy lovas legény poroszkál a sík Zámi pusztán, mely «tul» esik a Hortobágy vizén. (Debreczent véve a világ közepének.) Honnan jön? hová tart? azt nem lehet kitalálni; a pusztán nincs ösvény; kocsinyomot, patkónyomot menten benő a fű. A végtelen láthatárig nincs más, csak fű; egy élőfa, egy kutágas, egy kunyhó nem zavarja meg a fenséges zöld sivatag országát. A ló megy az ösztöne után. A lovasa alszik, bóbiskol a nyeregben, hajladozik hol erre, hol arra, de azért a lába ki nem esik a kengyelből."

A kráó:
"Rút leányok?
Hát vannak a világon rút leányok?
Vagy, élesítsük meg a kérdést: van a világon egyáltalában valami rút, a mit a természet alkotott?
Az idomtalan viziló, a százfogú kajmán, a varangy, a pók, a barlangbuvó szirén, fekete testével, vörös kopoltyúival csak a laikus szemében rút: a természetbúvár előtt az mind tökéletes s a saját fajtája előtt bizonyosan szép.
Azon a világ végén lakó népek, meg a kik az ismeretlen világrészek közepén tenyésznek, koromfekete, mahagonibarna, pergamensárga, olajfakó, rézvörös szinüek, bizonyosan a maguk arczszínét tartják a legtökéletesebbnek, s a kik a leányaiknak az orrát felhasitják, az ajkát csigahéjra feszitik, hogy szélesen kiforduljon, az arczukat piros és kék sávokkal hosszában befestik, tűhegygyel telerajzolják: bizonyosan abban a meggyőződésben élnek, hogy ők most azokat megszebbítették. S a Nyanza-parti szerecsen kétségtelenül büszke arra a két hegyes szarvára, melyet a felesége sodort össze a homlokán a hajából, mézgával és viasszal kikeményítve. Nekünk az rémület volna: azoknak dicsekedés." Vissza