Tengeri jog és kalózkodás/Német partraszállás Norvégiában

Előszó

Részlet a könyvből:

A legújabb kor háborúi érdektelen szemlélőjének minden bizonnyal feltűnik az a tény, hogy sokkal több szó esik a tengeri, mint a szárazföldi hadijogról. Kézenfekvő tehát az a következtetés, hogy annál kevésbbé van valami rendben, minél többet kell róla beszélni! De vájjon helytálló-e ez a tengeri hadijogra vonatkoztatva! Ha helytálló, hol keresendő a hiba? Az emberekben, az államokban, vagy magában a tenger sajátosságaiban! Ugy érzem, hogy a ma tengeri hadviselésének helyes megértése érdekében áll, ha megkíséreljük az említett kérdésekre a választ megadni.
Lássuk tehát, mikor és mily módon fejlődött ki a tengeri hadijog.
A földünk felületének 2/3 részét elborító tenger nem alkalmas tartózkodási hely az ember részére - a tenger csak út, még pedig olyan út, melyen haladva a föld jóformán minden országába eljuthatunk. A tengeri utak szállítási költségei a szárazföldi utak hasonló költségeinek csak 1/10-ed részét teszik ki; óriási előnyük továbbá abban is rejlik, hogy egyetlen állam fennhatósága alá sem tartoznak, természetüknél fogva szabadok és az összes népek közös tulajdonát képezik. Ebből következik elsősorban, hogy az egyes államok már ősidők óta ha csak lehet, tengeren szállították idegen országokból a saját áru- és terményszükségletet úgy békés úton, - mintpedig esetleg erőszakos hódítóhadjáratok alatt. A tenger politikai szabadsága viszont a kalandor-természetűeket mindig a békés kereskedelmi hajósok kifosztására - a kalózkodásra - ösztökélte. Ahol hiányzott a megakadályozó - gátat vető - erős tengeri hatalom, ott mindenütt virult és túltengett a kalózkodás. Vissza