Vántustól Vántusról

Előszó

Ritkaság, ha egy zeneszerzőnek nemcsak hangjait hallgathatjuk, élvezhetjük, hanem szavait is. Vagy mégsem ritkaság? Nem említve a zenetudományi munkásságból fakadó szakirodalmat - mint a Bartókét, Kodályét - Schumanntól Debussyig, Honeggertől Járdányi Pálig, ha nem is hosszú, de tartalmas a sora azon komponistáknak, akiknek kenyerük volt a szó is, akik publicisztikai írásokban a zenehallgatók széles köreihez szólva segítették a közönség tájékozódását. E nemes vonulatban szerzett érdemeket Vántus István is.
Választott hazájában, Szegeden fontosnak érezte, hogy az ő tehetségéből és képzettségéből eredő széles és mély áttekintéssel dícsérje és ostorozza a város zenei életét, dokumentálja az ott történteket a helyieknek és a külvilágnak, s hírét vigye a Tisza-partra a másutt, mindenekelőtt a fővárosban történteknek. Vántus ugyanis bejáratos volt a zeneszerzők Budapesten koncentrálódó "magas" köreibe, sőt, a zeneművészek országos ügyeiről döntő grémiumokba is. Mi sem állt távolabb tőle, mint egy ezt kísérő gőg, inkább elindította A Mai Magyar Zene Hetét, vezette a Magyar Zeneművészek Szövetsége Dél-magyarországi csoportját, tisztségeivel, rangjaival sohasem jóllakni, mindig inkább táplálni igyekezett. Ez tükröződik írásai többségéből: recenzióiból, kritikáiból, város- és kultúranemesítő publicisztikájából. Írásainak kisebbik, de talán még jelentősebb hányada pedig korszakos, s tán elfogultság nélkül mondhatjuk világraszóló felfedezéseit fogalmazza meg, sajnos inkább csak a sakk és zene kapcsolatáról, hiszen a görbülő zenei térre vonatkozó elmélete csupán torzóként maradt ránk. E kötet segít ennek legteljesebb dokumentálásában is, hiszen nemcsak Vántus írásait, hanem nyilatkozatait is tartalmazza... Vissza