Nagy álmoskönyv

Előszó

Az álmok értelmezése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, a régi népeknél is nagy szerepet játszott az álomfejtés. Az álomképek, illetve jelentésük magyarázata, a valósággal való összefüggésük értelmezése ősi időkre nyúlik vissza. Már a legelmaradottabb törzsek is felismerték, hogy az álmok szoros kapcsolatban állnak az emberi cselekvéssel és gondolkodással, és látnoki erőt tulajdonítottak az álomnak, úgy érezték, fontos szerepe van sorsuk alakulásában. Korán keletkeztek álmoskönyvek, melyekben minden egyes álomképnek rögzítették a jelentését.

A legrégibb álmoskönyvek közé tartozik az egyiptomi hieratikus álmoskönyv, melynek elemei a középbirodalom idejéből származnak, s ezeket i. e. 1100 után Ammunahte írnok foglalta össze egy egységes, szótár jellegű kötetbe. Az egyiptomiak az álomfejtést az egyén és az állam szempontjából is fontosnak tartották, így csak szakképzett és tapasztalt emberekre bízták álmaik értelmezését. Az álmok hozzájárultak azon elképzelésekhez, hogy az ember összetett lény, testből és lélekből áll. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy az álom idején az ember lelke elhagyja testét, elmerül a mennyei óceánban és reggel felfrissülve ismét visszatér.

Görögországban az álmot a különböző betegségek és csapások kezelésére, gyógyítására használták fel. Elterjedt az úgynevezett gyógyító álom módszere. Ez azt jelentette, hogy a jóshelyeket a gyógyulást áhító betegek keresték fel. A beteg bement Aszklépiosz templomába, ott különböző szertartásokon esett keresztül: megfürdették, bedörzsölték, megfüstölték. Ebben az állapotban felfektették a templomban az áldozati kos bőrére. Elaludt, és amit álmodott, a papok megfejtették. Más helyeken már erősebb módszerekhez folyamodtak. A betegnek az álomüregbe kellett bekúsznia - ami egy sötét, keskeny lyuk volt -, ott akár több napot is eltöltött, és közben álmodott. Majd innen lábánál fogva kihúzták, feljegyezték álmait, és addig ápolták, míg kiheverte a sötétség és az egyedüllét okozta sokkot. Vissza