Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj 2010

Előszó

A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj 2010-es beszámoló katalógusában három fiatal alkotó, Hartyányi Norbert, Hernád Géza és Simonyi Balázs egy-egy fotósorozattal mutatkozik be. Mindhárom képanyag egy korosztály, illetve közösség feltérképezésére vállalkozik, legyen szó generációs, társadalmi vagy szociális jelenségekről, problémafelvetésről. A művészek által választott témák aktualitásán és közös vonásain túl azonban három markánsan különböző látásmóddal találkozunk.
HARTYÁNYI NORBERT Relax című sorozatában huszonéves fiatalok szabadidős tevékenységeit jeleníti meg saját korosztálya és szűkebb környezete, barátai révén. Képei a kikapcsolódás változatos formáinak - mint a sport, hétvégi kirándulás, koncert vagy nyaralás - összegyűjtésén és felsorolásán túlmutatva nemcsak e generáció puszta szokásairól szolgálnak információval. Az általuk érzékeltetett hangulatok, érzelmek, intim olykor melankolikus pillanatok jól megférnek a mozgalmas helyzeteket ügyesen megragadó riportszerű felvételekkel.
Napjaink egyre jellemzőbb társadalmi jelenségével, a szabadidejüket bevásárlóközpontokban töltő fiatalokkal foglalkozik SIMONYI BALÁZS kritikusan megfogalmazott látlelete Plázanemzedék (Otthon 2.0) címmel. Az itt készült portrék alanyainak céltalan, felszínes élményekbe belefásult, kiüresedett tekintetei úgy váltakoznak a látványos külsőségek ellenére is ingerszegény környezetet bemutató képekkel, hogy a művészi szándék szerint lelepleződjék e csillogó világ hamis illúziója.
HERNÁD GÉZA a 2008-ban bezárt 140 éves múltra visszatekintő budapesti elmegyógyintézetnek. Lipótmezőnek állít emléket Lipótmező - törékeny elmék című sorozatával. Az intézet lakóinak érzékenyen bemutatott portréi, valamint környezetük - a steril kórtermek, üres padok, egy használaton kívüli úszómedence, körös-körül az elvadult kerttel - egy eltűnőiéiben levő világ álomszerű lenyomatát festik meg. A homályba vesző részletek, titkos helyek, világító fénypászmák és halvány színek között ránk szegeződő, számonkérő tekintetekben ugyanaz a megnevezhetetlen érzés bújkál, amit egy havas udvar körkörös lábnyomainak reménytelensége fejezhet ki a legjobban. Vissza