Jönnek a szinészek

Előszó

Nem, itt. Pesten nem járok szinházba. Nagyon is a számban maradt a vidéki élet ize és aki megszokta volt, hogy fáról egye a gyümölcsöt, annak aztán nem izlik a legszebben tálalt zsardinettó sem.
Itt Pesten tulságosan készen adódik a mulatság. Az első fölvonás kezdetétől az utolsó fölvonás végéig: ennyi az egész. Azontul nem ismerjük egymást, legfölebb a trafikok kirakatában találhatjuk, hogy ez itt a Csortos, ez meg a Király Ernő. Oh, milyen más ez a vidéken, ha az ember husz éves, a legtekintélyesebb helyi újság belső munkatársa a vezércikktől a közgazdasági rovatig és egy rajongó jövő prizmáján keserű gúnnyal nézi a feszengően szük vidéki méreteket.
Vidéken a színház nemcsak az esti órák szórakozása, hanem közügy, amely indáival rácsavarodik minden ágra; tüzes harcok, intrikák, haragok és szövetségek magvát elhullatja a közgyűlési teremben, a gyógyszertár konyakozó összejövetelein, a söröző asztalok körül, sőt a családi /tűzhely nyugalmas körében is. Suttogások, viták, csaták reggeltől kezdve kavarognak, rotyognak la kisváros katlanában és ami este a színpadra kerül, az már az elsózott, elázott főzet, amit kedvetlen immel-ámmal turkálgatnak az eleve torkig zabált kukták.
...Esteledik. Mások már vasalgatják a gondosan előváltott színházjegyeiket; megindul a gukkeres, tömött retikülös zarándokok processziója a szinházak felé. Én itthon maradok és szorgalmasan cigarettázván, vacsorautáni borocskámba belebámulva hadd merengek el rajta, hogy milyen volt az a másik szinház, amikor az ember husz éves volt és rágott körmei között rajongva lendült a közügyek megvesztegethetetlen, szárnyas pennája. Vissza