Tom Sawyer mint detektív/Tom Sawyer léghajón

Előszó

A rákövetkező tavasszal történt, azután, hogy Tom Sawyer meg én kiszabadítottuk öreg négerünket, Jimet, aki kereket oldott, de elcsípték és láncra verték Tom nagybátyjának, Silas bácsinak a farmján, odalenn Arkansasban. A föld fagya fölengedőben volt, a levegő is megenyhült és napról napra közelgett az idő, amikor állandóan mezítláb járhatunk, azután kezdődik a golyózás ideje, a csigázás, a karikázás, a sárkányeresztés és azután mindjárt jön a nyár és mehetünk fürdeni. Magamfajta fiú betegre epeszti magát, amíg mindezt így sorra végiggondolja és látja, milyen messze még a nyár. Nagyokat sóhajt, fejét búnak eresztve jár-kél, maga se tudja mi ütött belé. Addig-addig, míg sikerül kilopózni; s ábrándozni és álmodozni kezd. Rendszerint felkutat valami elhagyatott helyet magasan fenn a hegyoldalban, az erdőszélen, ott letelepszik és alábámul a Mississippi hatalmas folyamára, amely alatta kanyarog el mérföldekre és mérföldekre a földnyelvek körük, ahol az erdő párává foszlik és belevész a homályba, s mindez olyan messzire van, és minden olyan csöndes és ünnepélyes, mintha mindazok, akiket szeretett, meghaltak és elmentek volna örökre, és szinte azt kívánja, bárcsak maga is meghalna és eltemetnék és mindennek vége szakadna.
Tudjátok-e mi ez? A tavaszi láz. Így hívják, Akit egyszer meglep, az úgy, de úgy kívánkozik - maga se tudja biztosan, mire kívánkozik, csak a szíve sajog édesen, annyira kívánkozik. Úgy tetszik neki, legelsőbb is elvágyódik innét - el a nyomasztó régi körből, amit mindig maga körül lát, amibe beleunt. Valami újat szeretne, az az érzése. Menni szeretne, menni, vándorolni, idegen országokba, ahol minden titokzatos, regényes és csodálatos. Ha aztán nem lehet, hát beéri kevesebbel is: csak kimozdulhasson, elmegy akárhová, ahová mehet.
Vissza