Fülszöveg
Mechanizálódó világunkban a megismerés ősi vágyát a mohó (főleg a felületet érintő) információgyűjtés hörcsögszorgalma váltotta föl: mindent és mindenkit lajstromozni, koordináta-rendszerbe állítani, paraméterekkel körültűzdelni, és nevet adván nekik, „birtokba venni", mint egykori hajóskapitányok az ismeretlen szigeteket. A költészet szigetét azonban nem lehet bemérni, nem is igazi sziget, úszik, lebeg, eltűnik, ciklonjai prognosztizálhatatlanok, „a lélek ott fú, hol akar". Hiába szedik ízekre a sziget bennszülöttjeit, a költőket, trancsírozzák boncasztalon még az önként kitárulkozókat is, vérből-gennyből nem olvashatók ki sem általános, sem ad hoc titkok, a legrutinosabb ókori béljósok is csak tippelgettek. Torzít a közel, hátráljunk, annál is inkább, mert „messziről jön, messzire megy az élet". (Ady) A lélek átláthatatlan, kortalan, rögzíthetetlen, preparálhatatlan. Kozmikus lények vagyunk, nem asztronautikai, hanem spirituális értelemben. Szellemünk „optikája" (ha nem is...
Tovább
Fülszöveg
Mechanizálódó világunkban a megismerés ősi vágyát a mohó (főleg a felületet érintő) információgyűjtés hörcsögszorgalma váltotta föl: mindent és mindenkit lajstromozni, koordináta-rendszerbe állítani, paraméterekkel körültűzdelni, és nevet adván nekik, „birtokba venni", mint egykori hajóskapitányok az ismeretlen szigeteket. A költészet szigetét azonban nem lehet bemérni, nem is igazi sziget, úszik, lebeg, eltűnik, ciklonjai prognosztizálhatatlanok, „a lélek ott fú, hol akar". Hiába szedik ízekre a sziget bennszülöttjeit, a költőket, trancsírozzák boncasztalon még az önként kitárulkozókat is, vérből-gennyből nem olvashatók ki sem általános, sem ad hoc titkok, a legrutinosabb ókori béljósok is csak tippelgettek. Torzít a közel, hátráljunk, annál is inkább, mert „messziről jön, messzire megy az élet". (Ady) A lélek átláthatatlan, kortalan, rögzíthetetlen, preparálhatatlan. Kozmikus lények vagyunk, nem asztronautikai, hanem spirituális értelemben. Szellemünk „optikája" (ha nem is egykönnyen) változtatható, akár a fényképezőgépé. Az enyém kezdettől végtelenre van állítva (bukdácsolás garantált), verseimben ezért többnyire csak közvetve vagyok jelen, igyekszem magam elfelejteni. Lassan, sokára értem meg (ha ugyan megértem), akár a naspolya, amely tudvalevőleg novemberben érik. S hogy miért akkor? Mert ő naspolya. Idegember létemre is vallom, hogy a gondolat „stabilizátora" tartja egyenesben a verset, anélkül csak forog a tengelye körül. Mint bogár fejéből a csápok, úgy ívelnek föl a gondolatból a sejtések, akár a csillagokat is letapogathatják. A tapintás olykor meggyőzőbb a látásnál (lásd Hitetlen Tamás), bár - figyelmeztetett József Attila - a valóság nem mindig azonos az igazsággal. Az igazságok megvannak, mondja Aquinói Tamás, csak magasan fölöttünk trónolnak. Valójában, azt hiszem, nincsenek túl magasan - mi vagyunk túl alacsonyan. Egyelőre. Milley Tóth Ferenc
Vissza