Szónoklás és igehirdetés/Európai magyarság

Előszó

Szónoklás és igehirdetés:
A szónoklattan valaha a legfontosabb és legdivatosabb tudomány volt; ma már valóságos múmia. Akár a görög világban, ahol a nép sorsa és benne az egyes embernek a sorsa is az agorán dőlt el, a nép szavazata szerint, akár a római köztársaságban, ahol a szenátus ítéletétől függött élet és halál, mindig szükség volt szónoklatra, amely a kérdést megfogalmazza, az állításokat megbizonyítsa, ilyen vagy olyan döntésre a javaslatokat megtegye és felindítsa az érzéseket, hogy a kívánatos eredmény el is következzék. Quintilianus korában olyan általánossá lett ez az életforma, hogy minden fontosabb életnyilvánulás szónoki formába öltözött. A tökéletes ember a tökéletes szónok. Amint Verulami Baco hirdette: a tudás hatalom, úgy vallotta az antik ember: az ékesszólás hatalom. A szónok a hatalmas ember, mert szavával megvilágosítja és megindítja a hallgatóságot. Szónokias volt az igazságkeresés a tudományos munkában; a történetírás költött szónoki beszédekben mondta el és magyarázta az eseményeket; a művelt társalgás előkelő és jól nevelt személyek között csak rhetorikai lehetett; szónokias volt a diplomácia és a közigazgatás, és az ékesszólás volt minden művészetnek a betetőzése, mert egyesítette az igazság, a szépség és a jóság szolgálatát. A szónoklást olyan kecsegtető kilátásokkal tanulták és tanították, mint ahogy a középkorban a bölcsek kövét ígérték és keresték. Természetes dolog, hogy a szónoklás tudománya, a rhetorika, éppen azért, mert a beszéd maga klasszikusan kialakított életforma volt, mindinkább formális szabályok gyüjteményévé vált. Ez a formalizmus a mindenkori klasszikus és iskolás életformának a gyümölcse, t. i. a szabályokat egyre finomabb és pontosabb részletekig olyan új meg új alkotások erősítették, bizonyították és igazolták, amelyek pontosan ezeknek a szabályoknak a rendelkezése és áthághatatlan törvényszerűsége szerint támadtak...

Európai magyarság:
Népmeséink kedves alakja a legkisebbik fiú. Akár az öreg királyé, akár a szegény emberé, de mindig ő oldja meg a titkot, benne világosodik ki a mese értelme. A magyar néplélek mély sejtelemmel önmagát szereti ebben a legkisebbik fiúban. Történelmi sorsunk és hivatásunk magasabb igazsága szunnyad a mese pólyájában. A történelmi kutatás eredményei meglepő világosságot vetettek erre az igazságra. Nemzetünk eredetének és kialakulásának képe egyes részleteiben még homályos lehet ugyan, de egészében teljesen egységes, egyértelmű. S ez a kép a legkisebb fiú csodálatos meséjét igazolja, magyarázatát adja annak a sejtelmes szeretetnek, mely iránta a magyar nép szívében él. Mert ez a legkisebb fiú maga a magyar nemzet... Vissza