Vesztett illuziók I-III.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Abban az időben, mikor ez a történet kezdődik, a Stanphope-féle sajtó és a nyomdafestékes henger nem szerepelt még a kis, vidéki nyomdákban. Ama specialitása ellenére, amely kapcsolatba hozza a párisi nyomdász-iparral, Angouleme még mindig beérte a fából készült sajtóval. Itt használta még a hátramaradt nyomdász a nyomdafestékkel bekent bőrpárnákat, amelyekkel valamelyik szedő a betüket végigtapogatta. Az a mozgékony, sik felület, ahová a betükkel teli formazárókeretet helyezik, amelyre aztán a papirlap kerül: kőből volt még és igazolta "márvány" nevét. A falánk mechanikus sajtó manapság oly tökéletesen feledtette ezt a szerkezetet, amelynek minden tökéletlensége ellenére az Elzevier-ek, a Plantin-ek, az Aldus-ok és a Didot-k szép könyveit köszönhetjük, hogy szükséges megemliteni azokat a vén szerszámokat, amelyek iránt Jérome-Nicolas Séchard babonás szeretettel viseltetett - mert megvan a maguk szerepe ebben a kicsi és mégis nagy történetben.
Ez a Séchard egykori nyomdászsegéd volt, olyan, akit a szedők a maguk nyomdásznyelvén Medvének szoktak nevezni. Ennek a gunynévnek az eredete valószinüleg az az örökös járás-kelés, mely meglehetősen hasonlit a ketrecbe zárt medve mozgásához s amelyet a nyomdászsegédek végnélkül folytatnak a nyomdafestékes tégely és a sajtó - a sajtó és a nyomdafestékes tégely között. Viszonzásképpen a Medvék Majmoknak nevezzék el a szedőket, kezüknek ama folytonos mozgása miatt, amellyel a százötvenkét apró rekeszből összekapkodják a betüket. 1793 vészes korszakában Séchard körülbelül ötven esztendős volt és házasember." Vissza