Bethlen Gábor gimnázium

Előszó

1956 - 2006 „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Még zöldel a nyárfa az ablak előtt," De... mi... Már látjuk ... „amottan a téli világot... " Most is becsengettek, de a szeptemberi csengetés már régen, nagyon régen másoknak szól, velünk együtt a valaha nekünk csengető Mihály bácsi is elballagott. A mi vakációnk végét már nem a naptári ismétlődések döntik el. Igen. Elmúlt a lángsugarú nyár és vele együtt annyi minden. Ha a jövőbe nézünk bizonytalan, homályos a horizont, de a múltba tekintve egy fél évszázad már konkrét történelem. Egy egész korszak, amely meghatározó a világ, a társadalom, az egyén életében. Ötven év nagy idő. A csupa nagybetűs EMBER kilépett a világűrbe, minden vonatkozásban megszüntette a távolságokat, megtanulta a szívátültetést, valóra váltott sok-sok vágyat. Ennek mi is részesei voltunk, ki-ki a maga területén, a maga módján. Mindenki hozzáadott valamit a fejlődéshez, igyekezett többet adni a jövőnek, mint amit a múlttól kapott. Sok, nagyon sok változás történt az utolsó kicsengetés óta. Lezárult egy társadalmi korszak, elnémultak a gyárak évtizedeken át munkába hívó szirénái, többségükben ők maguk is megszűntek, vagy jelentősen átalakultak azok a munkahelyek, ahol az életünk legnagyobb részében dolgoztunk, ahol megtanultuk, hogy vannak nagyobb örömök a sikeres puskázásnál és nagyobb sérelmek egy „kloakánál." Megtanultunk szeretni, alkotni, örülni, harcolni és győzni és sajnos át kellett élni a búcsúzások fájdalmát, tanárainktól szüléinktől, sokunknak élete párjától, egykori diáktársainktól, szeretteinktől. Az ötvenedik évforduló természetesen csak egy mérföldkő és semmiképpen nem jogosít fel a kizárólag múlt időre, hiszen amíg tudunk segíteni a szárnyára bocsátott gyerekeink-unokáink fészekrakásában, amíg tudunk örülni egy akármilyen apró sikernek, amíg tudunk reménykedni bármiben, addig "még ifjú szívünkben a lángsugarú nyár." Vissza