Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru-utca gazdasági életének. Hol Oroszi takácséknál ringattam a bölcsőt, hol a Zsiros Palkó szamárkáját legeltettem a nyomáson, hol Galló szabónak segítettem fércet fejteni s az mind hozott valamit a konyhára. Az egyik háznál csicsókával rakták tele az ingem derekát, a másiknál pattogatott kukoricával honoráltak, a harmadiknál a pálinkás kenyér gyönyörűségét ismertették meg velem. Készpénzzel csak Pelyva Lázár fizetett, a vak koldus, akit minden pénteken én kalauzoltam végig az utcánkban házról-házra. Ezért elvileg mindíg egy krajcár járt nekem, amikor lázár estefelé kasszát csinált az árokparton. Én már akkor rájöttem arra, hogy a vakoknak milyen bámulatos tapintóérzékük van. Az öreg koldus rendesen addig kaparászott a nagy marék krajcárban, míg egy laposra kopott pléhgombot, vagy cintányért nem talált köztük, s mindíg annak a tulajdonjogát ruházta rám.
Hanem azért addig nem volt baj, amíg rá nem jöttem arra, hogy a világ nemcsak a Daru-utcából áll. Működési teremet lassanként a Vásárház-utcáig kiterjesztettem egy neves napon, összeköttetésbe léptem azzal a barátságos tót kalmárral is, aki ott fügyülőfarkú falovakat árult a ponyván. A bőjti szél fel-felkapta a ponyva sarkát és az egész faló-ipar veszedelemben forgott, de szerencsére engem arra vezényelt a gondviselés. Felnyaláboltam egy nagy békasó darabot a kocsiútról s lenyomattam vele a ponyva sarkát. Önzetlen cselekedet volt, de abban az időben még kifizette magát az önzetlenség. Vissza