Rímálom

Fülszöveg

Gyermekkorom (?) Születésem pillanatának gondolataiba visszamenekülve az emlékezés tengerén mintha az örök sötétség fenekén hevernének gyermekkorom világának első lépései. Próbálok emlékek után kutatni, milyen is lehetett az anyatej íze. De csak keserűséget érzek. Mint kifosztott keresem anyám arcát agyam szürkeállományában, de nincs egyetlen impulzus sem mely visszajelezne csecsemő-korom e világára. Sőt apám arca testvéreim kik négyen vannak s én ötödiknek születtem, lehet, hogy koloncnak, vagy csak a véletlen műve vagyok.
1959. 09. 07. Budapest. Ennyi csak mit vésővel róttak szívem márványszegletébe. Kétségeim ködében tévelyegve senki, ki megmondaná apám nevét viselem-e. Bezzeg árvaházemlékeim elevenen élnek, a park Berkeszen, hol gyermekverseim társaságában a boldogság szigetét építettük árva testvéreimmel. Emőke néni óvó tekintete, mely még most is kíséri tetteimet, mint ahogy Ratkó Józsi bácsi olvasótáborai, hol a költői képek kiállításán hatalmas utazásokat tettünk meg a líra hajóján. Biztosan tudom,hogy ők még most is szurkolnak és akkor is hittek bennem, mikor már mint élőt egy őrült publicista (Ambrus Sándor "Pusztító mámor") sírágyba fektetett. Még barátaim is megkérdőjelezték saját létemet.
Önigazolásként kezdtem újra gondolatképeimet verssé formálni. Szülővárosom dzsungelében nem volt senki, ki megálljt parancsolt volna száguldó lendületemnek. Csak a rend őreinek köszönhetem, hogy voltak szünetek mikor agyam regenerálta pusztuló sejtjeimet. A száműzetés évei mikor saját hazámban voltam hontalan, s fekhelyemen a mindennapok kérdőjelével takaróztam.
Utazásom végállomására megérkezve egy lány várt, persze volt nagyon sok előtte. Hajni lett feleségem, társam ki megálljt parancsolt bódult tetteimnek.
Ajándékul két gyermekkel áldott meg Tamás és Manuéla kiknek köszönhetően életem értelmet nyert.....! Most már tudom milyen az anyatej íze s nem haragszom senkire.
Egyetlen dolog érdekel: meddig róhatom verseimet. Vissza