Magyar írók arcképei XIX-XX. század

Előszó

Ha szép verset hallunk vagy érdekes könyvet olvasunk, az irodalmi mű szerzője, az író vagy költő személye is felkelti érdeklődésünket. Nemcsak életéről, pályájáról és munkásságáról igyekszünk hiteles tudomást szerzni, hanem testi valóságában is meg akarjuk ismerni, ha lehet, arcképét is látni kívánjuk. Az író arcáról sokmindent leolvashatunk - egyéni sorsa, környezetének viszonyai, társadalmi helyzete alakítja ifjú vagy agg vonásait, - tehát valamiképp mindaz, ami művében is megjelenik. Irodalmi élményünk mindig elevenebb, részleteiben teljesebb, árnyalataiban gazdagabb lesz, ha az alkotó emberi mivoltát képe másában is megismerjük.
Kiállításunkon az elmúlt másfél század magyar íróiról, költőiről és kritikusairól készült arcképeket mutatjuk be. Nemzeti művészetünk történetének változatos fordulataiból következik, hogy arcképeink anyaga nem adhat folyamatos és minden lényegesre kiterjedő képet irodalmunk nagyjairól. A rendelkezésre álló anyagból azt válogattuk ki, ami jellemző erőben kiemelkedik, művészi értékben megüti a mértéket, ami sajátos felfogásában különösen érdekes. A művészek személyes élménye alapján készült hiteles képek és szobrok hosszú sora így egybegyűjtve sokmindenről ad számot. Mikor találkozunk először magyar írók arcképein magyar festők, szobrászok, grafikusok nevével, kik azok a kisebb vagy nagyobb írók, akikre a kortárs művészek felfigyeltek és akiknek arcképét koruk közönsége e művészektől megkövetelte. Számot ad azokról a mesterekről, akik különös rokonérzéssel fordultak a közös küzdelmet vállaló és közös eszméket valló írók és költők felé, és végül irodalmunk olyan jeles művészeiről is, akiknek akár csak vázlatos rajzban megörökített vonásait is hiába keressük. Vissza