A halott ember kincse

Előszó

1. FEJEZET.
John Shirley és egy leány.
Jolin Shirley felriadt a munkájából. Kertjében, a ház feljárója előtt, lódobogást hallott. Két paripa patkója csattogott tisztán hallhatóan a köveken. Kitekintett a földszinti ablakon, csodálkozva, mert nem tudta elképzelni, ki járhat errefelé.
A következő pillanatban ragyogó, szőke leányfejet látott meg a sövény fölött. A sűrű cserjék eltakarták a lovat s vállától kezdve a testét. A ragyogó fejecske ritmikusan emelkedett és sülyedt, aszerint, amint ügetett a ló. John azonnal ráismert. Nincs még egy olyan gyönyörű, tiszta arcél a világon, mint a Cicely Fraseré!
A férfi szeme felcsillant. Hátralökte a székét és gyorsan felállt. Egy pillanatig tétovázott még - a munkájára tekintett... aztán ledobta a tollát és rohant ki, a kertbe. Igen, Cicely lovagolt végig az elhagyatott ösvényen, a fák alatt, hatalmas fekete lovon. Csodálatos bájjal ülte meg a hevesvérű, nyugtalan paripát, amilyet Shirley még sohasem látott. Rendesen valamelyik farmról bérelt egy-egy jámbor gebét, ha lovagolni támadt kedve. Mióta árva lett Cicely, nem gondolhatott ilyesfajta fényűzésre, hogy hátaslova legyen.
A leány háta mögött hatalmas termetű, idős férfi lovagolt, de John Shirley nem is vette észre. Az ő számára minden más eltűnt a világon: csak a leányi nézte mind a két szemével, a szivével, a lelkével. Cicelyt, akinek karcsú alakja, nevető szeme, fényes gesztenyeszin haja bűvös varázslattal volt reá. Cicely megállította a lovát, lehajolt és kesztyűtlen kezét nyilt barátsággal, látható örömmel nyujtotta oda neki. Vissza