IV. Károly visszatérési kisérletei I.

Előszó

IV. Károly király 1918. évi november hó 13-án, Eckartsauban kelt nyilatkozatában (1. melléklet) az államügyek vitelében való minden részvételről lemondott és azóta állandóan az ország területén kivül tartózkodik. Ez a két tény tette szükségessé, hogy a forradalmi állapotok megszűnésével, az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről gondoskodás történjék. „ Alkotmányunk szerint a főhatalom s annak birtoklása a nemzet akaratából ered. Werbőczy hármas könyvének I. része 3. cime 6. §.-ában, továbbá a II. része 3. cime 2. §.-ában világos kifejezésre jut az az elv, hogy a király uralkodói joga és hatalma a nemzettől származik, mely a szent korona jelképében azt a királyra ruházta. Történelmünk egész folyamán a nemzet maga rendelkezett a főhatalom gyakorlása felől, valahányszor azt a királyi szék megürülése, vagy a királyi hatalom gyakorlásában egyéb okból beállott akadály szükségessé tette." (Az 1910. 1.1. c. indokolásából.) Alkotmányunknak ez az alapelve érvényesült akkor is, mikor a nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverenitás kizárólagos, törvényes képviselete, 1920. évi február hó 28-án, az 1920. I. t. c.-t megalkotta. E törvénycikkben megállapitja a nemzetgyűlés, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi, november hó 13. napján megszűnt, egyben rendelkezik az államfői teendők ideiglenes ellátására, kormányzó választása iránt. (12. §.) A további következmények megállapítását, igy a királykérdés végleges rendezését is, a nemzetgyűlés kifejezetten magának tartotta fenn. A törvény szövege ünnepélyes záradékkal végződik: „Ezt a törvénycikket, mint a nemzet akaratát, mindenki köteles megtartani." Vissza