Égig érő prímszavak

Előszó

Mert szeretet-szivárvány ez a verseskönyv! A nagy tudós mámoros szívéből kinőtt, félkör-szalagívben magányunk, vágyakozó ember-voltunk fölé magasodó vigasz-glória, színes áhítat-magasság, virág-karnevál, vágyakozás-hűség, boldog és tiszta üzenet, nem gyászjelentés. Hangai B. Artúr roppant belső viharok és mennydörgés-szerelemtébolyok elcsitulása utáni versmenete: hogy él, hogy van, hogy kedélye nem dermedt fehéren, moccanatlan és némán, mint egy tó jégbe fagyott hal, hogy léte nem kürt-kanyar templomként sötétlik, mint egy üres csigaház, amelyből kirohadt az érzékeny élet, a lélegző hús bizalma, amelynek kanyargó üregeit már nem tölti be az érzéki hús test-türelme és megmaradásvágya. Én, öreg társa a költészetben: falun születtem és falun nőttem föl, roppant családi viharok és csontropogtató természeti viharok gyomrában, ahol a mennydörgés fekete-lila-rézsárga tajtékrobbanásai közül akkora jégtáblák zuhantak házunkra, kertünkre, szorongó várakozásomra, mint a tetőcserepek. És a vihar-múlásra várva, a téboly-égből kiragyogó csöndre vártam, a szivárványra, amiről tudtam, hogy eljön, fölível a tintakék nyári magasban, köríves szárnyait, szalagkötéses buborékhártya felületével ráragad az új csöndre, mint egy szétlegyezett szárnyú színes angyal. A Megváltó Gyönyörű Magasság! A Szent Égi Pánt! Hangai B. Artúr verseiben a szeretet virágzik. De szavaiban, mint egy gyerekkézzel forgatott kaleidoszkóp színes üvegcserepei, zörögve rakódnak a hátlap tükörkorongján mozaik-arcokká, mozaik-pajzsokká, mozaik-csodálkozássá a magányok, embervágyak, szerelemvárakozások, tudós-türelmetlenségek, hitek, mámorok, gyászok, a magány keresztfái, a babonák, békék, türelmetlenség-döccenések, és a rejtett, vagy nem rejtett könnyek. És olvasva őt táguló lángtenger-szívemben egy vén bolond hegedül. Vissza