A zsidó népiség problémái

Előszó

Egészen a 19. századig sem zsidónak, sem nemzsidónak nem jutott eszébe másnak tekinteni a zsidóságot, mint népnek. S ebben a században, melynek legfontosabb uralkodó eszméje a nemzetiségi elv volt s ez elv jegyében egészen kicsi, jelentéktelen "történelemnélküli" népek - mint Engels nevezte őket találóan - ébredtek öntudatra, épen a mi ősi népünk - a legnagyobb multu, historiáju valamennyi között - igyekezett egyedül, egy méltatlan tömegasszimilációs kísérlettel, önmagától megszabadulni, népi lényegéről abdikálni, népi mivoltát egyenesen eltagadni. Szinte ismeretlen, jóformán primitiv viszonyok között élő népek, melyeknek eddig semmi szerepük sem volt az emberiség fejlődésében, a kulturjavak termelésében, most belekerülve a nemzeti eszme áramló sodrába, büszkén fordultak saját maguk, saját népiségük, szegényes, de számukra mégis oly drága multjuk felé, önérzetes munkába fogtak, hogy sajátos népi másságukat, egyéni jellegzetességüket ápolják, kifejlesszék és fenntartsák, - ugyanakkor a mi népünk, amely a középkor universalista századaiban, egy anationalis "respublica christiana" közepette jóformán egyedül élt egy zárt tudatos nacionalizmusban, az most, a nemzeti eszme általánosan uralkodóvá válása idején megtagadni kezdette, sőt szégyenleni kezdette önmagát s a hozzá való tartozás egy "Minderwertigkeitsgefühl" forrásává vált. Miként történhetett ez meg? Ezzel a problémával szeretnénk a jelen tanulmányban foglalkozni. Vissza