Útravaló

Előszó

Útravaló - ajánlásul
Még fél órám van a temetésig, kihasználom az időt. Elindulok öreg paptestvérem, atyai jó barátom sírja felé, megnézem: hogy van. Ez persze irónia: ő mindenképpen jól van, ezért is szeretek vele beszélgetni. Igazat mond, felvidít.
- Hogy élsz? - kérdezi.
- Jól, igazán jól. Nem panaszkodom - mondom én.
- Sokat dolgozom, sokan keresnek fel.
- Nocsak! Volt nekem egy paptársam, aki a Szemináriumban tanított. Tőle származik a mondás: „Fijú! Amikor a lány ott áll a szószéked alatt és tapsol, nem Jézusnak tapsol, neked tapsol!"
Hogy megelőzzem a „hegyi beszédet", gyorsan megfelelek neki: - Szent Pál azt mondja, hogy „mindenkinek mindene lettem". Kérdezd csak meg tőle! - duzzogok.
- Igazad van: mindenkinek mindene a pap. Tehát te nemcsak a teológiát tudod, hanem érted a nép lelkét is, nem igaz? A munkásnak éppúgy tudsz maradandót mondani a vasárnapi prédikációdban, mint az egyetemi tanárnak? Valamennyire ismered a művészetet, nem pirulsz el, ha megkérdik: mi az, hogy gótika... És persze olvasol: ismered a magyar költőket - a múlt nagyjait éppúgy, mint saját korod vajúdó költőit... És ugye nemcsak pszichologizálsz, amikor gyóntatsz vagy lelki vezető vagy, mert ismered egyházad lelkiségi kincsestárát; azt a sok drágakövet, amit évszázadok halmoztak fel, hogy te készen adhasd másoknak. De kérdezhetném a zenét, vagy annyi mindent még. Ugye ebben is: mindenkinek mindene vagy?
- Amiről beszélsz, azt megvalósítani egy élet is kevés lenne - mondom neki lehorgasztott fejjel. (Kellett nekem idejönni...) Vissza