Az Összezuhanás napjai

Előszó

Részlet a könyvből:

Elég nagy házam van, és a szomszédban egy kocsma áll, azt hiszem, ez elég indok, hogy minden kóbor kutya és kóbor lélek odataláljon hozzám. Olyan az utca is, mintha mindig sötét lenne. Gyerekkorom óta itt lakom, és hozzászoktam a furcsa szerzetekhez, bár azért nem mindennapos, hogy egy kifejlett vámpír jelenjen meg az ajtóm előtt. Egyszer nagyon jó barátságba keveredtem egy sovány, vörös hajú kislánnyal, aztán az anyukám eltiltott tőle, amikor egyszer bemerészkedett a rendelőjébe (a szüleim fogorvosok voltak). Utána Liza nagyon haragudott rám, amiért félrevezettem. Igaz, amikor megkérdezte, "Mennyire toleránsak a szüleid?", azt feleltem: "Eléggé, asszem". Nem is tudtam pontosan, mit jelent ez a szó, azt gondoltam, azt, hogy el tudják-e torlaszolni az ajtókat és ablakokat, ha valaki ostromolja a házat. Anyám onnantól kezdve minden reggel fokhagymával dörzsölte be a pirítósomat, mindig garbót adott rám, és azzal ijesztgetett, mi történik, ha barátkozom Lizával.
A vámpíroknak hosszú szemfogaik vannak, ezt mindenki tudja. Ezen felül az ujjaik elvörösödnek, kiráncosodnak és idő múltán fel is repednek, mert folyton sírokat tapogatnak, hogy megtalálják az utat a vérhez. Vannak, akik kesztyűt hordanak, aztán a temetőben lopva körülnéznek, mielőtt lekapnák a kezükről. Anyám azt mondta, elrothad a testük, az egész, de csak a kezükön látszódik. Vissza