A méh és lakása

Előszó

A háború alatt, még inkább a békekötés után bekövetkezett gazdasági viszonyok mindenkit arra ösztönöznek, hogy egyrészt a nehéz viszonyok közötti megélhetésük megkönnyítésére, másrészt a nemzeti gazdálkodás emelésére és fejlesztésére a termelő munkát mindnagyobb mértékben felkarolják, mert megcsonkított hazánk fennállását, állami és egyéni szükségleteink kielégítését csak úgy biztosíthatjuk, ha a termelő munka által új javakat állítunk elő, melyekkel a magán- és közszükséglet fedezését érhetjük el. Sok olyan termelő munkát, amelyek eddig vagy el voltak hanyagolva, vagy amelyeket csak szűk körben folytattak, a viszonyok hatása alatt oly mértékben látunk újabban felkarolni, amire azelőtt nem is gondoltunk. Ezek közé tartozik a méhészkedés is. A méhészkedést eddig leginkább csak egyes, a mezőgazdasággal és kertészettel foglalkozó vidéki polgártársaink, továbbá ugyancsak a falun tartózkodó lelkészek, tanítók, vasúti tisztviselők a méhek iránti előszeretetből űzték, a jövedelmezőségre kevés súlyt fektetvén. Mivel azonban éppen az utóbbi időkben kiderült, hogy a méhészettel igen értékes terményeket lehet előállítani, amellyel igen jelentékeny jövedelmet is lehet elérni, amellett a méhészkedést mindenki rendes foglalkozása mellett sikerrel űzheti, a méhészkedők száma rendkívüli mértékben megszaporodott. És pedig nemcsak a szorosan vett mezőgazdasági foglalkozásúak körében, hanem általában mindazoknál, akik csak némileg is összeköttetésben vannak a természettel. Különösen örvendetes a méhészkedés terjedése a rokkant hadviseltek és a szellemi munkával foglalkozók körében, mert ezek aránylag csekély tőkebefektetéssel és kis munkával igen nagy eredményeket érhetnek el szabad idejük okos felhasználásával.
Ámde jól tudjuk, hogy a teljes sikerhez nem elegendő az, hogy a méhészkedésre magunkat elhatározván, a szükséges berendezéseket megtegyük és a kellő eszközöket beszerezzük. Vissza