Novellák I-II.

Fülszöveg

Elcseréljük egymást

Gyurkovics hősei sorsukban, szinte biológiai adottságaikban hordják az egyedüllétet. Képtelenek rá, hogy elsajátítsák mindannyiunk létezéstechnikáját, nincs hát mivel védekezniük a külvilág hidege ellen; mint nyílt törést érzik az emberi kapcsolatok csődjét. De - emberszomjúságukban - éppen ők szakíthatják át leginkább a magány burkát. Rá kell jönniük: semmiféle külső beavatkozás, semmiféle elvont okosság nem oldhatja fel magánnyal fertőzött életük rossz monotóniáját. Csak a másikért való gond, az aktív és önfeladó szeretet.

Öngyilkosság receptre

Szívós figyelemmel kíséri a szerző az élet tennivalói között tanácstalanul botladozó, különböző s esendőségükben egymáshoz mégis annyira hasonlatos hőseit: az elmeorvost, aki eggyé válik betegeivel életükben és pusztulásukban, az ifjú lányt, aki most próbálkozik először az élet fanyar, izgalmas ízeivel, a könyvekkel és a szerelemmel. Figyelme szelíd megértéssel, részvéte iróniával forr össze - történetei, melyek szó szoros értelmében hétköznapian egyszerűek, a valóságból átcsúsznak a fantázia, az álmok lebegő, groteszk világába. Ismerősöknek, szinte a magunkénak érezzük laza szövésű történeteit, figurái a novellák végeztével is velünk maradnak, velünk élnek.

Az utolsó karácsony

Gyurkovics Tibor bármilyen műfajban ír is és bármiről, mondanivalója nem változik. A személyiség erkölcsi épsége mellett tesz hitet, eszmények elárulása ellen emel szót, akár lekerekített mesét, akárlaza szövetű, groteszk történetet mond el.

A reménytelen kalifa

Az önálló kötetben még ki nem adott novellákat olvasva - ha volt korábban az írón álarc vagy maszk, s olvasóiban bizonytalanság a groteszk fájdalmak elviselhetősége iránt -egyértelművé válik Gyurkovics Tibor életművének legfőbb üzenete: a meztelen lélek örömódáiból is megcsendülnek a hangok és a fények. A sötétség mélységei fölött úrrá lesz a világosság derűje. A Nap leánya megváltja a szomorúságos kalifát:
"A kalifa várt rá.
- Mi dolgod velem, leány? - kérdezte keményen.
- Ismerlek téged - felelte az, s mezítláb állt a gyönyörű, hideg köveken. - Egy madár útján jöttem el hozzád. Napmadár volt.
- Honnan ismernél? Egy vagyok a kalifák közül, egy az emberek közül, ugyanolyan kalifa, ugyanolyan ember.
- Nekem. Neked is van egy ismertetőjeled, tudom. Te vagy a fehér foltos fülő kalifa. Fekete vagy, de van egyetlen fehér hátsó oldalán. Megrepesett a kalifa szíve. Nézte ezt a gyönyörű lányt. Beleszeretett. Mert fölismerte őt. A lakodalmon ezrek ültek. Ünnepelték a lányt, a napleányt, az aranykalifát, s a reményt, mely sose hagyhatja el az emberek szívét." Vissza