Németország

Előszó

Az itt következő költeményt ez év januárjában írtam Párizsban, s a környezet szabad levegője sokkalta élesebben fútt bele egynémely strófába, mint ahogy igazában kedvemre volt. Nem mulasztottam el, hogy mindazt nyomban megszelidítsem és kigyomláljam, ami elviselhetetlennek látszott a német éghajlat alatt. Mindazonáltal mikor a kéziratot márciusban elküldtem a kiadómnak Hamburgba, több aggályos pontot mérlegelnem kellett. Még egyszer vállalni kényszerültem az átdolgozás fatális feladatát. S nyilván ekkor történt, hogy a komoly hangok a kelleténél jobban elhalkultak, vagy a humor csengettyűi - nagyon is vidáman - túlcsilingelék őket. Néhány meztelen gondolatról sietős kedvetlenségemben újra letéptem a fügefalevelet, s talán meg is sebeztem néhány finnyás és kényes füleket. Sajnálom a dolgot, de megvigasztal annak a tudata, hogy nagyobb írók is elkövettek már hasonló hibákat. Arisztophanészt nem is hozom fel mentségül, hisz elvakult pogány volt, s athéni közönsége klasszikus nevelést élvezett ugyan, de vajmi keveset tudott erkölcsiségéről. Cervantesre és Moliére-re már sokkal inkább hivatkozhatnám; s az első a két Kasztília előkelő nemességének írt, az utóbbi a nagy versailles-i királynak és a nagy versailles-i udvarnak! Ah, elfelejtem, hogy fölöttébb polgári korban élünk, és sajnos már előre látom, hogy a Spee-, ha ugyan nem az Alster-parti míveltebb családok leányai is számosan fogják fintorgatni többé-kevésbé hajlott orrocskájukat szegény költeményem miatt! Amit azonban még nagyobb sajnálattal látok előre, az a nemzetiesség farizeusainak a jajveszékelése, azoké, akiknek minden ellenszenves, ami a kormányoknak az, élvezik a cenzúra teljes szeretetét és nagyrabecsülését, és hangadó szerepet játszanak a napisajtóban, mikor arról van szó, hogy olyan ellenfeleket támadjanak, akik egyben az ő fölséges gazdáiknak is ellenfelei. Szívünkben fölfegyverkeztünk ezeknek a fekete-piros-arany libériába bújt, hősies lakájoknak a lesújtó véleménye ellen. Vissza