Élet a városban

Előszó

A Németországi Szövetségi Köztársaság lakosságának csaknem egynegyede - 1970:60,7 millió ember - ma olyan városban él, melynek lakossága egyenként több mint 300 000 fő és az összlakosság mintegy 45 %-a, csaknem 27 millió ember, az ország 24 sűrűn lakott vidékén tömörül. Aki azonban tudja, hogy ez a 24 sűrűn lakott terület a 248000 km2 kiterjedésű, az egykori birodalmi terület 53 % át kitevő terület a Szövetségi Köztársaság területének mindössze 7 %-a, az fogalmat alkothat magának arról, hogy az embereknek ilyen sűrű tömörülése a városépítés és városrendezés számára milyen problémákat jelent. Azzal számolnak általánosságban, hogy 1985 - ben az ország összlakosságának háromnegyede már városokban, vagy városi körzetekben fog lakni. Az utolsó 10 évben négyzetkilométerenként már minden 18 fő lakosságnövekedésre az egyéb területeken 117 olyan személy jutott, aki a városiasodott régiók egy
négyzetkilométerére újonnan települt be. Ez a kevésszámú, nyersanyagelőfordulás és műszaki innováció miatt kedvező helyzetben levő városi körzet olyan nagyobb számú területtel áll szemben, amely történelmi fejlődése folytán gyérebben lakott és viszonylag csökkenő népsűrűséget mutat.
Mialatt a nagyobb népsűrűségű területek mennyiségi és minőségi szempontból sokrétű munka-, művelődési és szabadidő felhasználási lehetőséget nyújtanak, az ott lakóknak tehát széleskörű biztonságot és ellátást biztosíthatnak, a többi terület a hiányos, vagy stagnáló tényezők és aktivitások következtében azzal fenyeget, hogy az ipari társadalom aggok otthonává és szegényházává válik. Amint azonban ez a gazdag és szegény területekre való szétesés nemcsak külsőleg volt érzékelhető,
hanem olyan következmények is jelentkezni kezdtek, amelyek életfontosságú összefüggéseket veszélyeztettek, igyekeztek ennek a fejlődésnek területrendezési eszközökkel elébevágni. A hatvanas évek közepe óta a területrendezési politika elsőrendű feladata, hogy a Szövetségi Köztársaság peremi és vidéki területein, amelyeket az u.n. «gazdasági csoda» eddig nem «érintett», olyan életfeltételeket teremtsen, amelyek a sűrűn lakott területek körülményeivel nem feltétlenül azonosak, de hasonló értékűek. Bármennyire is előtérben állnak ebben az esetben a tömörítésre és alkalmazkodásra való törekvések, a vidéki körzetekben folyó tervezési intézkedéseknek a civilizáció által lehetőleg kevéssé megbolygatott és ökológiailag érintetlen tájak megtartását, vagy visszaállítását kell szolgálniok. A gazdaságilag produktív, de semmiképpen sem stabil és egyenletes szerkezetű városrészeknek kiegészítésül és ellensúlyképpen érintetlen tájakra van szüksége.
Vissza