A magyar közművelődési könyvtárak állományának alakulása 1961-1967 között

Előszó

Közművelődédi könyvtári rendszerünk fejlődésének figyelemreméltó és legörvendetesebb kisérőjelensége az e fejlődést számontartó kritikai szellem növekedése. Művelődésügyünkben, de a könyvtárügyön belül is, ott várható fejlődés, ahol ez a kritikai szellem kibontakozhat.
Mindez nyilván nem véletlen, hiszen meggyőződésünk szerint nincs hazánkban egyetlen kulturális terület sem, ahol olyan nagy volna a feszültség a társadalomban valóságosan meglévő vagy méginkább a felismert szükségletek és a megvalósulás mértéke között, mint éppen a könyvtárügy területén. Sulyosbítja ezt a helyzetet, hogy a társadalmi tudatban, de még kulturális életünk vezetőinek tudatában sem él ez a kérdés fontosságának megfelelően. Következésképpen még nagyobb erőfeszítésre van szükség, hogy a felismert szükségletet kifejező szavak utat találjanak mind a könyvtárosokhoz, mint a művelődéspolitikusokhoz. Ilyenféle szerepet szánunk ennek a tanulmánynak is. Elsősorban azoknak szántuk, akik a könyvtárak állományát közvetlenül gyarapítják, de nem kevésbé azoknak, akik a könyvtárak anyagi alapjáról gondoskodnak. A végzett elemzés egyrészt bizonyítja, hogy céltudatosabb állománygyarapítási gyakorlat a meglévő anyagi erőink jobb kihasználását érhetjük el, másrészt azonban azt a tanulságot hordozza, hogy ha bármikor korlátozó, takarékossági intézkedéseket hoznak, azt a könyvtári ellátás rögtön megérzi. A könyvtárügy különböző szintjein dolgozó módszertani munkatársak számára ugyancsak súlyos figyelmeztetések következnek megállapításaiból. Sokkal inkább az érdeklődés és az irányítás középpontjába kell állítaniok az állománygyarapítás kérdéseit, mint azt eddig tették. Az ellátottsági foknak és az olvasók számának, valamint a forgalom emelkedésének összefüggésére általában jól rámutat ez a tanulmány. Vissza