A fakó lovas

Előszó

Részlet a könyvből:

Ezen a zimankós őszi reggelen vállas, zömök legényke ballagott végig a debreceni Péterfián. Dehogy is ballagott, dehogy: inkább osont, mint a farkas a kertek alatt, csikorgó téli éjszakán, ha zsákmányra les! Odalapult szorosan a foghijjas palánk mellé, meg-megállt, a fülét hegyezte, távoli neszre figyelt. Erős nyakán kevélyen ült a széltől pirosra mart, kemény, csontos fej, amelyből éles vágású varjúszem pislogott szanaszét, figyelmesen, éberen. Akaratos álla előre szegeződött, derekát is büszkén tartotta, válla hátrafeszült, mint a bajvívó daliáké. Egyébként diákosan volt öltözve: kurta kis ráncos bagariacsizma, feszes zsinóros-nadrág, rövid mándli födte a zömök, izmos testet. Legalább tizenöt esztendősnek látszott a diák, pedig azt már előljáróban elárulhatjuk, hogy a nagykállói Simon mészáros fia akkortájt még csak a tizenegyedikben járt és gramatikát tanult a debreceni piarista atyáknál.
De ugyan mire leselkedett ez a gyerek?
Az őszi szél meg-megrázta az ereszeket. Ugy nyivákoltak, mint az álmából riadozó gyerek. Ámbátor azt is lehetne mondani, hogy nyöszörögtek, mint a köszvényes vén ember, szeles, téli estén, a kuckóban. A fiú éles füle megfigyelte, hogy ebbe az őszi muzsikába néha már hangok is vegyülnek, hol innen, hol meg amonnan, de egyre közelebb. Megtorpant hát, benézett a palánk résén, mintha keresne valamit. Éppen jókor támasztotta a hátát a deszkának, mert közvetlen közelből vérszomjasan, vadul hangzott fel a csatakiáltás. Vissza