Pythagorastól Mussolini-ig

Előszó

Részlet a könyvből:

Acquam mementó rebus in arduis servare mentem...
Igy énekel Horatius.
És igaza van.
Szegény földünk a maga tökéletességében, vagy helyesebben: tökéletlenségében, tétován kapkod „izmusok" és teóriák után, próbálja ideális, vagy reális alapon megoldani különféle problémáit, ám sikertelenül.
Ha objektíven körültekintünk a világban s mérlegelve minden eshetőséget, ama szempontból kezdjük vizsgálni az embereket s analizálni lelküket, hogy mi cél stimulálja őket arra, hogy nyomorogjanak, szenvedjenek, dolgozzanak és vigadjanak, arra a konklúzióra jutunk:, hogy amint a világ egy tengely körül forog, ugyanúgy forog az életünk is kizárólagosan egyetlen tengely: a boldogság körül.
A homo sapiens szempontjából csak ez az egyetlen fontos elérni való van az életben, függetlenül attól, hogy azt mi módon akarja keresztülvinni. A boldogságot képtelenség definiálni, mert az annyiféle, ahány ember van a földön.
A társadalom s a világ pedig individuumok, kizárólagosan egyéni célok után törtető lények összessége s így alakul át a boldogságért való küzdelem, az egész emberiség féltve ápolt, örökös problémájává ... Könyvtárakat írtak már össze erről a témáról, különféle tudósok, különböző korok írói és professzorai, más és más vallások hívői és hitetlenei, aszkéták és élvhajhászók, de ebben a kérdésben, egész a mai napig, nem vitték előre az emberiséget, még egy lépéssel sem. Vissza