A Föld fia I-II.

Fülszöveg

A nagy magyar író új regénye: esemény. A két világháború közötti korszak érdeklődése a néprétegek felé fordult, de az új irányzat főként a falukutatók munkájában és őstehetségek felfedezésében merült ki. Olyan jelentősebb munka, amely a tiszta irodalom, szóval az írásművészet minden divattól és politikai célzattól mentes eszközeivel rajzolta volna meg - a maradandóság ígéretével - a magyar paraszt lelkét, sajnos, alig akadt. Ezért fejezzük ki magunkat még mindig szerényen, amikor kijelentjük és megállapítjuk: Bibó Lajos hatalmas alkotása minden tekintetben és minden vonatkozásban esemény. Bátran mondhatjuk: régen vártuk már ezt a könyvet. Hiányzott ez a könyv, ez a regény, amely az örök érvényű emberi szempontok alapján tárja elénk a magyar televény népének ösztöneit, vágyait és lelkét.
Bibó Lajos minden egyes témájával a legmélyebben szánt bele mondanivalójának őstelevényébe. Szavainak rendkívüli a súlya, megállapításainak megfellebbezhetetlen az értéke. Mostani kiváló műve egy kisfiúnak, a föld gyermekének története. Külső események szinte semmi szerepet sem játszanak ebben a lélekemelően hatalmas írásban, amely Bibó Lajos változatos és lebilincselő művei között talán leginkább képviseli az emberi jóságról és emberi szeretetről való biblikus tanítást.
Az erőteljes realizmus és a szimbólumok elbűvölő végletei között lélegzik ez a mű. A leghevesebb mondanivalók közvetlenségével áradnak sorai. Az igazság és az egyszerűség áhítata sugárzik minden egyes sorából: megdöbbent és megállásra késztet. A legritkább élmény hatása alatt, az igazán kivételes alkotások olvasásakor szállhat meg bennünket az a minden földi dologgal kibékítő áhítatos érzés, amely "a föld fiá"-nak vérünkbe fogadásával áhítja egész valónkat. Mert ez a kis parasztfiú amerre csak megy, mindenütt segítséggel, jóakarattal és szeretettel találkozik. Mert van jóság, és van a szív mélyén emberszeretet, van kapcsolat ember és ember között és Bibónak ez a figyelmeztetése és prédikációja talán soha olyan enyhítő balzsamként nem hathatott volna, mint korunknak ebben az indulatoktól és szenvedélyektől kavargó apokaliptikus viharában.
Ennek a regénynek a napja magyar égről ragyog, mégis az örök emberséget aranyozza meg. A legnehezebb klasszicizmus jelei világítanak a nagy alkotáson. A magyar alföld sorsregényének szánta Bibó Lajos ezt a három kötetre tervezett nagy művét, amely a megdöbbentő valóságérzékkel megrajzolt figurák tömegével balzaci mélységeket ér el. Bibó, mint minden írásában, itt is a lélek láthatatlan eseményeit kutatja és teszi ezt olyan szenvedéllyel, amilyenhez foghatót a világirodalomban is alig-alig találunk. Egyetlen szava nyomán emberi sorsok viharzanak fel. Olyan magasságok és mélységek tárulnak az olvasó elé, amelyeket magyar író eddig alig tudott érzékeltetni. Vissza